Új csomagolást és arculatot kaptak a Gyulahús Kft. egyes termékei

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 09. 28. 11:36

Új csomagolást és arculatot kaptak a Gyulahús Kft. szárazáru termékei és a gyulai májas, a fejlesztéshez beszereztek egy új csomagoló berendezést is – mondta a cég ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón.

 

Új csomagolással és arculattal jelentkezik a Gyulahús

Daka Zsolt közölte, a céljuk elsősorban az volt, hogy egységesebb megjelenésűek és jobban beazonosíthatóak legyenek a termékeik. Egyelőre az országosan forgalmazott áruk kapnak új megjelenést, de a közeljövőben a felvágottak és a vörös húsból készült áruk csomagolását is szeretnék fejleszteni.

Hozzátette, tavaly év végén három csomagoló- és egy szeletelőgépet szereztek be a szeletelt tálcás áruknak, nyolcszázezer eurót meghaladó összegben, amivel az eddigi 25-30 ezer tálcás napi kapacitásukat 40 ezer tálca feletti mennyiségre növelték. Most még egy csomagológépet vásároltak a rúdáruk és a páros kolbászok csomagolásához, és bővítették a védőgázas csomagolási kapacitásukat is.

Daka Zsolt elmondta, a koronavírus-járvány világított rá arra, hogy a fogyasztók leginkább a védőgázas termékeket keresik, ezért a vákumfóliázott áruikat hamarosan ki is vezetik a piacról.

Hozzátette, az arculat frissítéssel párhuzamosan vékonyabb csomagolóanyagokat használnak, így a környezetterhelést is tudják csökkenteni. A fóliacsomagolás felerészben újrahasznosított alapanyagból készül – húzta alá.

Gila Éva, a cég marketing menedzsere elmondta, a kolbászok csomagolására rákerült, hogy a gyulai 2013 óta hungarikum; A pandémia világított rá arra is, fontos, hogy ismerjük egy termék eredetét – jelentette ki. Hozzátette, az új csomagolásokon megjelenik a gyulai vár képe, ami a 150 éves márka tradicionalitását hangsúlyozza, “a város és a termék értékei így erősítik egymást”.

A jelenleg száz százalékban önkormányzati tulajdonú cég nagyobb fejlesztésbe kezdene, 13 milliárd forintból új szárazáru üzemet építenének, amihez ötmilliárd forintot pályázati forrásból teremtenének elő. Az MTI kérdésére válaszolva Daka Zsolt elmondta, a pályázat előkészítése jelenleg is zajlik.
A fennmaradó összeget szakmai vagy pénzügyi befektető bevonásával képzelik el, a cég maximum 49 százalékát értékesítenék, amiről a képviselő-testület hozza meg a döntést a közeljövőben.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Gyulahús Kft. 2019-ben mintegy nettó 6,8 milliárdos árbevételt ért el, ami 2020-ban 7,66 milliárdra nőtt, az adózott eredmény 213 millióról 392 millió forintra emelkedett. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink