Új bortörvény készül

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 02. 28. 11:31

A rendszerváltás óta a harmadik bortörvény készül – mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Brazsil Dávid elmondta: az agrártárcával közösen olyan központi adatbázist kívánnak létrehozni, amelyben naprakész adatok lesznek.
A szakembernek a műsorban felvetették, hogy Nagy István agrárminiszter azt mondta: az új törvénnyel céljuk a jelenlegi kiskapuk bezárása is.
Brazsil Dávid elmondta: a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa már tavaly lépéseket tett egy kiskapu bezárására: hivatalos hatósági mustfok méréséket végeztek, annak eljárásrendjét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) közösen dolgoztak ki.
Ezt szeretnék az idén az ország minden borvidékére kiterjeszteni. A cél az, hogy legyenek mustfok határértékek, így a jelenlegi önbevallást jobban tudják ellenőrizni – közölte. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink