Új áruházainak köszönhetően 4,5 százalékkal nőtt a Regio Játék forgalma

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 02. 03. 11:10

A Regio Játékkereskedelmi Kft. forgalma 2020-ban 13,8 milliárd forintra nőtt, a 4,5 százalékos bővülés az új áruházak nyitásának köszönhető – közölte a társaság az MTI-vel.

 

Kiemelték: a játékbolt nettó árbevételének felét, 7 milliárd forintot a karácsonyi időszakban realizálta, ekkor 1,39 millió terméket értékesítettek.

A tavalyi legkeresettebb termékek a társasjátékok voltak, a dobogóra a kreatív játékok és a Lego készletek kerültek még fel, a harmadik és a negyedik hely pedig a babáké és az autóké-járműveké lett – ismertették.

Gyaraki Dávid, a vállalat marketingvezetője a közlemény szerint elmondta: a családok többsége 2020-ban sok időt töltötte együtt, ami az amúgy is reneszánszukat élő társasoknak óriási löketet adott.

Az év első felének szigorú korlátozásai miatt a hagyományos áruházi átlagkosárérték alig nőtt, a 2019-es 7038 forintról 7578 forintra emelkedett – mutatott rá a marketingvezető. Az online értékesítés ezzel szemben átlagon felül, 100 százalékkal bővült – tette hozzá megjegyezve, hogy közben az átlagos internetes kosárérték 10 000 forint maradt tavaly, ami megegyezik a tavalyelőttivel.

Tavaly az év elején a cég átvett több Játékvár és Játékbox üzletet, így Székesfehérváron és három budapesti bevásárlóközpontban (a Csepel Plázában, a Duna Plázában és a Mammut 1-ben), továbbá új üzletet nyitott a budapesti Corvin Plázában és a Mammut 2-ben, valamint Békéscsabán és Szombathelyen is. Novemberben a vállalat Szegeden kezdett nagy beruházásba. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink