Úgy tűnik, ellenállnak a Coca-Cola és a PepsiCo eladásai a WHO aszpartammal kapcsolatos kijelentésének
Az Egészségügyi Világszervezet múlt heti bejelentése, miszerint az aszpartám ” esetleg rákkeltő”, valószínűleg nem befolyásolja jelentősen a cukormentes üdítőitalok szegmensében jelentős részesedéssel rendelkező Coca-Cola és a PepsiCo eladásait, illetve nem készteti az italgyártókat arra, hogy hirtelen lemondjanak az édesítőszerről egy másik cukorhelyettesítő javára.
Brittany Quatrochi, az Edward Jones elemzője, aki a PepsiCo és a Coca-Cola elemzéseivel foglalkozik, azt mondta, hogy a WHO nyilatkozata nem váltott ki túl nagy hatást. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a vörös és feldolgozott húsok, valamint az alkohol fogyasztása a WHO szerint erősebb összefüggést mutat a rákos megbetegedésekkel, mint az aszpartam, a fogyasztók mégis is fogyasztják ezeket.
Mivel a vásárlók cukorbevitel visszafogására tett lépései nyomán a hagyományos üdítők eladásai megcsappantak, a diétás italok valódi fénypontjai a Coca-Cola és a PepsiCo számára az egyébként lanyha piacnak. A diétás üdítők a Statista szerint jelenleg a szénsavas üdítőitalok piacának 27%-át adják.
Az aszpartammal szemben annak ellenzői komoly, a cukorhelyettesítés és a rák, valamint más betegségek közötti összefüggésekre célzó kritikákat fogalmaztak meg. A tanulmányok oroszlánrésze és az egészségügyi szabályozók világszerte, beleértve az FDA-t is, ugyanakkor az aszpartam biztonságossága mellett érvelnek az azzal kapcsolatos szigorú vizsgálatokra hivatkozva.
Az FDA a múlt héten megerősítette, hogy támogatja az aszpartam használatát, egyúttal kritizálta a WHO Nemzetközi Rákkutató Intézete által használt, annak a rákos megbetegedésekkel való lehetséges kapcsolatát megállapító tanulmányokat. A WHO egy külön csoportja, az élelmiszer-adalékanyagokkal foglalkozó közös szakértői bizottság (JECFA) pedig nem találta meggyőzőnek az aszpartamfogyasztás és az emberekben előforduló rákos megbetegedések közötti kapcsolatra vonatkozó bizonyítékokat.
Kapcsolódó cikkeink
Közös európai fellépés eredményeként változtat zöld marketing üzenetein a Coca-Cola
A Svéd Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közös…
Tovább olvasom >1 milliárd eurót ruház be idén a Coca-Cola Brazíliában
2025-ben 7 milliárd brazil reált (kb. 1 milliárd eurót) –…
Tovább olvasom >AI-alapú automatát tesztel a Coca-Cola
A Coca-Cola az ausztráliai Sydney repülőterén mutatta be legújabb fejlesztését,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >