Túl a sokkon a fogyasztók

Szerző: trademagazin Dátum: 2006. 11. 20. 08:00

A júniusi drasztikus visszaesés után szeptemberben csu­pán csekély mértékben csökkent a GfK Hungária és a Budapesti Cor­vinus Egyetem által évente négy alkalommal mért Fogyasztói Bizalom Index. Míg júniusban 50, szeptemberben csupán 3 ponttal csökkent, és ezzel 149-es értéket ért el.
Az FBI 2006. szeptemberi változásához döntően a felmérés két komponensében bekövetkezett csökkenés járult hozzá. A háztartások jelenlegi helyzetének, valamint az ország következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi helyzetének megítélése egyaránt 9 ponttal romlott júniushoz képest. Ezen kívül három pontot csökkent, és ezzel a 2005. márciusi szintre állt vissza a fogyasztók tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó vásárlási hajlandósága is.
A hosszú évekig töretlenül emelkedő Vásárlási Hajlandóság Index (VHI) júniust követően ismét csökkent, ráadásul közel azonos mértékben, mint márciusról júniusra. Így most értéke a 2004 első felében mérthez hasonló szinten, 148,6 ponton áll.
A Fogyasztói Várakozások Index (FVI) minimálisan, alig két ponttal javult. 149,2-es értéke még így is kirívóan alacsony, mintegy a 10 évvel ezelőtt mérthez hasonló értéken áll. A három index közül ez volt az, amely esetében júniusban a legnagyobb zuhanást tapasztalták.

Kapcsolódó cikkeink