Továbbra is elkötelezett a kormány a bortermelők támogatása mellett
Közös érdekünk, hogy történelmi borvidékeink minőségi borokat állítsanak elő, megélhetést nyújtva a gazdáknak, ezért számos eszközzel támogatja az Agrárminisztérium a szőlő-borágazat piaci szereplőit a kihívások közepette is – hangsúlyozta Hubai Imre mezőgazdaságért felelős államtitkár a XVI. Márton-napi szakmai rendezvényen, Soltvadkerten.
Az idei évben a fő kihívásokat az aszály és a vízhiány jelentette, ezekhez társult a tavaszi fagykár, majd az aranyszínű sárgaság betegség is. A kihívásokra hozott intézkedések azonban egyértelműen mutatják, hogy az agrárium minden szereplője, így a borászok is mindig, minden körülmény között számíthatnak a kormányra – mutatott rá az államtitkár. Példaként említette, hogy a szőlő aranyszínű sárgaság betegség megjelenésekor hét elemből álló országos akció indult a betegség visszaszorítása érdekében, ami a felderítéstől a laboratóriumi kapacitások növelésén és az országos növényvédő szeres védekezésen keresztül a fertőzött és a veszélyt jelentő, elhagyott ültetvények kivágásáig terjed. Az aranyszínű sárgaság elleni akció végrehajtására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2,5 milliárd, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa pedig 1,3 milliárd forint forrásban részesült – tette hozzá Hubai Imre. Kitért arra is, hogy a szőlőültetvények szerkezetátalakítására vonatkozó 2025-26-os borpiaci évre szóló támogatási kérelmeket 2025. július 20. és augusztus 15. között lehetett elektronikusan benyújtani a Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján.
A kormány a veszélyek elhárításán túl egyéb eszközökkel is támogatja a borászok munkáját
Ezek közül kiemelte a bővülő beruházási támogatási lehetőségeket, amelyre a szőlőtermelők is pályázhatnak a kézimunka-igényes műveletek elvégzését segítő vontatott gépek beszerzéséhez. Elindul az innovációs beruházási támogatás is, így olyan új technológiák, eljárások bevezetésének támogatása válik lehetővé, amelyek révén az ágazat szereplői új piacokat, fogyasztókat érhetnek el. Bár idén a szőlőárak felfelé korrigáltak, a nemzetközi árverseny, az alacsony készletek és a változó fogyasztói igények miatt a kunsági termelőknek egyszerre kell versenyképes árakkal, minőséggel és innovatív értékesítéssel alkalmazkodniuk – jelezte Hubai Imre, hozzátéve, hogy az alkalmazkodóképesség ma kiemelten fontos ebben az ágazatban is.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Átalakíthatja a mezőgazdasági munkaerőpiacot a növényi étrendre való átállás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: minden gazda hozzá fog jutni a pénzéhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átalakíthatja a mezőgazdasági munkaerőpiacot a növényi étrendre való átállás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ALDI folytatja a friss húsok árának csökkentését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

