Tovább szigorítják a dohányzás szabályait Olaszországban

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 22. 11:02

Az olasz egészségügyi tárca bejelentése szerint szigorítják a dohányzás, valamint az Olaszországban árult cigaretták csomagolásának szabályait is: többek között sokkoló hatású felvételeket helyeznek el a dobozokon az elrettentés érdekében.

cigaretta

Tilos lesz a dohányzás a gépkocsikban is, ha a járműben kiskorú, valamint várandós kismama is utazik. Tilossá teszik a cigaretta aromákkal való ízesítését és a maxi, vagyis tízdarabos cigarettásdobozok értékesítését is.

Ezen kívül „gyerekbiztos” csomagolást vezetnek be, hogy a kicsik minél nehezebben tudják felnyitni a cigarettás dobozokat. A bevezetés előtt álló intézkedések között szerepel, hogy a cigarettás dobozok felületének 65 százalékát színes, sokkoló hatású fotók fedhetik, hogy elriasszanak a dohányzástól. Eddig az olaszországi dobozokon csak a dohányzás káros hatásáról szóló szöveges figyelmeztetéseket lehetett olvasni.

Az olasz egészségügyi minisztérium szigorító intézkedései összhangban állnak az Európai Unió dohányzásra vonatkozó szabályaival. A rendelkezések a tervek szerint már az ősszel életbe lépnek.

Itáliában 2003-ban vezették be a füsttilalmat köztereken és munkahelyeken, valamint a vendéglátóhelyeken. Akkor a dohányosok száma meghaladta a 13 milliót, jelenleg a hatvanmilliós országban 11,3 millióan élnek a szenvedéllyel. A dohányosok 2003-ban naponta átlagosan 16,1 szál cigarettát szívtak el, tizenkét év elteltével a napi átlag 12,7-re csökkent. (MTI, Sárközy Júlia)

Kapcsolódó cikkeink