Tovább nőttek a termelői árak

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 01. 14. 11:50

Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 4,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakkal összevetve. A növényi termékek ára 9,1 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 3,1 százalékkal csökkent – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 13,4 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 21,5, a kukoricáé 6,0 százalékkal.
A gyümölcsök ára 27,1 százalékkal mérséklődött, ezen belül az alma ára számottevően, 42,8, a szőlő ára pedig 9,0 százalékkal lett alacsonyabb. A körte felvásárlási ára csak 3,6 százalékkal, az egyéb friss gyümölcsöké átlagosan 17,3 százalékkal csökkent.
A zöldségfélék ára 37,9 százalékkal emelkedett. A paradicsom ára 12,3, a vöröshagymáé 68,7 százalékkal nőtt, az uborka 18,9, a fejes saláta 18,9 százalékkal, a sárgarépa 28,6, a karfiol 20,5 százalékkal, a fejes káposzta 65,5 százalékkal drágult.
A burgonya ára 38,7 százalékkal emelkedett.
Az élő állatok ára 1,3 százalékkal csökkent, ezen belül a sertésé 4,5 százalékkal, a vágómarháé 2,6 százalékkal visszaesett, a baromfié 1,0 százalékkal, a vágójuhé 5,3 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az állati terméke felvásárlási ára 6,6 százalékkal csökkent, ezen belül a tej ára 3,0, a tojásé 17,5 százalékkal esett tavaly novemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink