Tovább kell csökkenteni az élelmiszerpazarlást
Az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem elmúlt években elért magyarországi eredményeit mutatta be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Berlinben, az Élelmezési és Mezőgazdasági Világfórum élelmiszerpazarlás panelbeszélgetésén.

(Fotó: Pixabay)
Az afrikai, ázsiai és európai országok részvételével megszervezett eseményen az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország támogatja az Egyesült Nemzetek élelmiszerhulladékokra vonatkozó Fenntartható Fejlődési Célját, miszerint 2030-ig felére kell csökkenteni a kiskereskedelemben és a fogyasztók szintjén keletkezett élelmiszerhulladékot.
Feldman Zsolt ismertette, az elmúlt hét év alatt Magyarországon 27 százalékkal mérséklődött az egy főre jutó éves élelmiszerpazarlás mértéke
Ez az eredmény a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által 2016-ban útjára indított szemléletformálási és élelmiszerhulladék-megelőzési programjának, a Maradék nélkülnek is köszönhető. A magyar kezdeményezés 2023-ban számos nemzetközi elismerésben részesült, többek között bekerült a három legjobb európai uniós környezetvédelmi program közé. Ezen felül az élelmiszerhulladék keletkezésének megelőzésére és csökkentésére további intézkedések irányulnak a kereskedelmi szektorban is – tette hozzá. Kifejtette, az élelmiszerveszteség csökkentése nem csak a háztartásokban és a kiskereskedelemben, hanem a termelési szektorban is kulcsfontosságú. A Vidékfejlesztési Program keretében támogatott zöldség és gyümölcs hűtőházak fejlesztése, a posztharveszt technológiák, valamint a szántóföldi növénytermesztők számára a gabonatárolók-, -tisztítók és –szárítók megvalósítása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a termelésbe fektetett pénz és energia ne vesszen el a rossz tárolási technológia miatt a betakarítás utáni időszakban. Ez nem csak a termelőnek hasznos, hanem lényegében hozzájárul az élelmiszerlánc folyamatában keletkező veszteségek mérsékléséhez.
Az Agrárminisztérium az Európai Unió soros elnöki tisztségének 2024. második felében történő betöltése során is prioritásként kezeli az élelmiszerpazarlás visszaszorítását
Ebben a folyamatban pedig kiemelt figyelmet szentelünk a tudásátadásra, a tapasztalatcserére, valamint a kutatási együttműködések továbbfejlesztésére – emelte ki az államtitkár. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Világfórum az idei esztendőben az élelmezési rendszerek jövője és az éhezés jelenségének globális megszüntetéséhez szükséges lépések köré szerveződött.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Rekordszámú visszaváltás: havi félmillió palackot adnak vissza a Kifli.hu vásárlói
Több mint 2,6 millió visszaváltott palack néhány hónap alatt –…
Tovább olvasom >WWF: minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja
2025-ben minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja –…
Tovább olvasom >Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >