Tovább csökkent a tojás termelői ára

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 07. 11:25

A novemberi nyolc százalékos áresés után az elmúlt hetekben tovább csökkent a tojás termelői ára, jelenleg alig haladja meg a darabonként 20 forintot – írja a Magyar Idők csütörtöki számában.

tojas

A lap idézi Végh Lászlót, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnökét, aki szerint az árcsökkenés mögött az egész Európai Uniót érintő túltermelés és a karácsonyi bevásárlások utáni általános kereslet-visszaesés áll. Az ágazat szereplői borúlátóak, várakozásaik szerint a tojásfogyasztás egész évre csökkenő pályára állhat.

A lap szerint a fogyasztók nem biztos, hogy megérzik a változást, mivel a kereskedők által alkalmazott jelentős, 15-25 forintos árrés miatt általában eltűnik az árkülönbség.

Végh László a lapnak elmondta: a termelők nagy készletekkel kezdték az új évet, a túltermelést pedig az állatállományok kivágásával sem tudták mérsékelni, mivel szűkösek a vágóhídi kapacitások és visszaesőben van a hús iránti kereslet is.

A lap ismerteti az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatait is, amelyek szerint a magyar árak igen alacsonyak uniós összehasonlításban. Míg november végén Magyarországon 21,5 forintba került egy tojás, addig Szlovákiában 24, Ausztriában 34, Lengyelországban 26 forintot adtak a kereskedők érte. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink