Többszintes fenntarthatósági jelölőrendszer kialakítását javasolja a GVH
Sok esetben nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos tartalmával, illetve jelentésével – többek között ezekre is rávilágít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárult piacelemzése, amelyben a nemzeti versenyhatóság vizsgálói a zöld állításokat és reklámüzeneteket elemezték.
A cikk a Trade magazin 2024/2-3. lapszámában olvasható.
A GVH egy évvel ezelőtti kutatása kimutatta, hogy a „zöld” üzenetek a reklámokban kevésbé gyakoriak, leginkább a honlapokon, illetve a termékek csomagolásain jelennek meg. Az állítások túlnyomó része csak a csomagolásra koncentrál, és a fenntartható tartalommal bíró reklámok mintegy 40%-a kizárólag a környezettudatos márkakép építésére fókuszált.
Az átfogó piacelemzés részeként a versenyhatóság még 2023 elején 60 hazai weboldal kommunikációját tekintette át egy átfogó gyorsellenőrzés (ún. sweep) keretében, és egy másik, az ELTE-vel közösen végzett kísérletben a fogyasztók hozzáállását is vizsgálták. Ebben feltárták, hogy a hazai vállalkozások sokszor nagyon széles értelmezésekkel és nem rendszerezett módon kommunikálnak a fenntarthatósággal kapcsolatban, és hogy az alkalmazott logók és állítások magyarázata sokszor nem érhető el. Illetve, hogy bár az állítások hatással vannak a vásárlók döntéseire, sokan nincsenek tisztában ezek pontos tartalmával, és sokszor félreértik őket.
A GVH a honlapján közzétett tanulmányában ezért több javaslatot is megfogalmazott a piaci szereplők és a jogalkotó számára. Javasolják, hogy a vállalkozások kerüljék a homályos, túl általános vagy rosszul megfogalmazott állításokat, ne csak a csomagolásokra fókuszáljanak, hanem térképezzék fel, hogy milyen környezetterhelések keletkeznek a teljes előállítási lánc során. Az állítások, logók és címkék pedig legyenek megalapozottak és igazolhatóak, illetve ezek az információk legyenek könnyen elérhetőek a fogyasztók számára.
A jogalkotó számára pedig a GVH szakértői javasolják egy fenntarthatósággal és környezetterheléssel kapcsolatos többszintes, államilag szabályozott jelölőrendszer kialakítását. Ez hosszú távon növelheti a fogyasztói bizalmat, és segíthet abban, hogy az emberek és a környezet számára is valóban előnyös döntéseket hozzanak vásárlásaik során. A rendszer kialakítása után pedig érdemes fogyasztói edukációs kampányokat is társítani hozzá. //
Kapcsolódó cikkeink
Hagyomány és innováció: így marad versenyben a Nádudvari az élelmiszerpiacon
A mai élelmiszerpiacon nem elég pusztán jó minőséget kínálni –…
Tovább olvasom >Amitől a terméket a kosárba helyezzük – kutatás
A PwC és a Publicis Groupe Hungary legújabb közös kutatása…
Tovább olvasom >Háztartási és higiénés termékek ára is nyomon követhető az Árfigyelőben
Újabb 42 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >