Többletforrásban részesül a hungarikum pályázat
A nagy érdeklődésre való tekintettel az Agrárminisztérium többletforrást biztosít az idei évi hungarikum pályázatra. Így összesen 325 nyertes pályázó 677 millió forint forrásban részesült a 2023-as kiírásnak köszönhetően.
A Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár igazi sikertörténet, mert mozgalommá nőtte ki magát az értékek összegyűjtése, és a Nemzeti Értékpiramis rendszerében való elhelyezése is. Országszerte és határon túl megmozgatta az idősebbeket és a fiatalabbakat is, hogy felkutassák a szűkebb környezetükben fellelhető unikális értékeket. Így azok bekerülhetnek a helyi, a vármegyei-, a külhoni nemzetrész- vagy ágazati értéktárba, majd pedig a hungarikumok közé. Ma már 12.000 települési értéket, 150 kiemelkedő nemzeti értéket és 87 hungarikumot tartunk nyilván.
A tartaléklista juthat forráshoz
Az Agrárminisztérium a hungarikum törvény 2012-es elfogadását követően minden évben pályázatot ír ki a nemzeti értékeink gyűjtésével és széleskörű megismertetésével kapcsolatban. Az idei nagy érdeklődésre való tekintettel a tárca 227 millió forintos többletforrást biztosít a 2023-as pályázat tartaléklistáján szereplő 112 pályázó számára. Ennek köszönhetően a rendezvények szervezésére, elektronikus kiadványok, honlapok, fényképsorozatok és filmek készítésének támogatására 305 db nyertes pályázó, több mint 634 millió forint támogatási összeget nyert el. A magyar kultúra értékeinek megismertetését célzó vetélkedők szervezésére a 14 db nyertes pályázó csaknem 40 millió forint forrásban részesül. Az öltözködéskultúrát támogató III-as célterületen pedig 6 db nyertes pályázó, 2,5 millió forint támogatási összeget kapott. A tartaléklistán szereplő pályázókkal együtt így összesen 325 nyertes pályázó 677 millió forint forrásban részesül az idei kiírásnak köszönhetően.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.
Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) az…
Tovább olvasom >AM: Tovább kell növelni a szójatermesztést, cél ebből is az önellátás
A magyar gazdák agrártámogatásai a 2027-ig tartó időszakban is biztosítottak…
Tovább olvasom >Magyarország cukrászati értékei
A Magyar Cukrász Ipartestület az Agrárminisztérium Hungarikum Bizottsága által kiírt…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest
2023 októberében a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a…
Tovább olvasom >MBH: a harmadik negyedévben tovább javultak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai
Idén az első fél évében tapasztalt erősödés után a harmadik…
Tovább olvasom >Április 1-jétől indulhat a kézi visszaváltási rendszer az önként csatlakozó kis üzletekben
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. tervei szerint 2024. április 1-jétől…
Tovább olvasom >