Sörfesztivál és Csülökparádé Békéscsabán

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 22. 11:26

Több tízezer látogatót várnak idén is a békéscsabai Sörfesztiválra és Csülökparádéra, amelyet június 11. és 14. között rendeznek meg. A programok között szerepel a hagyományos csülökpörköltfőző-verseny és a látogatók különleges söröket is kóstolhatnak.

sor

Bora Imre, az esemény főszervezője az MTI-nek kiemelte, hogy 40-50 ezer látogatóra számítanak. Hozzátette: hagyományosan ejtőernyővel hozzák a fesztiválra az első hordó sört, a négy nap alatt egyébként várhatóan 700-800 hordó fogy majd el. A fesztivál söre idén is a Hunyadi Mátyás sör lesz, de olyan különlegességeket is megkóstolhatnak az érdeklődők mint például a belga csokisör.

Hozzátette: a szombati csülökpörköltfőző-versenyre az ország minden pontjáról jelentkeztek csapatok, sőt, egy induló Németországból nevezett a megméretésre. Legalább száz csapatra számítanak a versenyen.

Bora Imre közölte: megszervezik a Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítást és Vásárt is, amelyre máris 65 kiállító jelentkezett, tizenheten a Vajdaságból és Erdélyből érkeznek.

A rendezvényről korábban tartott sajtótájékoztatón Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere arról beszélt, hogy szerinte az elmúlt 15 évben a fesztivál a családok és barátok számára fontos találkozási ponttá vált.

Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója elmondta: a fesztivállal egy időben lesz a Nemzeti Parkok Hete, ezért úgy készülnek, hogy a rendezvényen az ország nemzeti parkjai is kiállítanak és helyi termelőket is hoznak magukkal.

Mint mondta, ők sárga nőszirommézet, sziki őszirózsamézet és fekete nadálytőmézet állítanak majd ki, emellett meg lehet kóstolni a nemzeti parkban élő túzok számára termesztett gabonából és sörárpából készülő túzoksört is.
Bora Imre elmondta: a belépődíjas rendezvényen számos koncert is lesz, kiemelt előadónak számít Ákos, aki pénteken lép fel. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink