Húsz élelmiszergyártó hetven egészséges vállalása

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 07. 12:30

Fél éves előkésztő munka eredményeként, már 20 hazai szervezet és élelmiszergyártó vállalat több mint 70 önkéntes vállalást téve csatlakozott az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) egészséges táplálkozást előmozdító felhívásához – jelentette be tegnap Éder Tamás, ÉFOSZ elnöke.

elelmiszer

A budapesti sajtótájékoztatón Szöllősi Réka, titkár a részletekről beszámolva elmondta, hogy a nemzetközi példákat követő kezdeményezés honlapján, a www.egyuttafogyasztokert.hu oldalon az érdeklődők részletesen tájékozódhatnak a felhívásról, a csatlakozás feltételeiről és módjáról, illetve a már megtett vállalásokról és a részvevőkről, amelyek között szerepel a Bonbonetti, a Bunge, a Danone, az Első Pesti Malom, a Friesland, az Intersnack, a Mirelite Mirsa, a Natura Margarin, a Nestlé, a Pick, a Piszkei Öko, a Sole-Mizo, az Unilever, az Univer, a Magyar Édességgyártók Szövetsége, a Magyar Húsiparosok Szövetsége, a Magyar Konzerv és Hűtőipari Szövetség, a Magyar Pékszövetség és a Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége tettek. A kezdeményezés szakmai partnere a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárkamara. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink