Több mint 3 milliárd euróval javította a turizmus a fizetési mérleget 2016-ban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 07. 10:50

Több mint 3 milliárd euróval javította a turizmus a fizetési mérleget 2016-ban, a külföldi látogatások száma 6,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója Sopronban, az országos szakmai rendezvénysorozat első állomásán.

balaton-tihany

Guller Zoltán kifejtette, paradigmaváltásra van szükség a turizmusban, amit több tényező is indokol: így például a biztonság, ami ma Magyarországon megvan, továbbá az internet, ami befolyásolja a fogyasztási igényeket, valamint a jövedelmezőség.
Hozzátette, a megfogalmazott célok egyike, hogy az ágazat 2019 végére a bruttó hazai termékhez, a GDP-hez 16 százalékkal járuljon hozzá a tavalyi 10 százalékhoz képest.
Gajda Tibor, turizmus-stratégia, turisztikai fejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettes elmondta, bár Sopron-Fertőd kiemelt turisztikai régió és „kiváló márka”, a szomszédos Ausztria komoly konkurencia. Nem szégyen tanulni az osztrákoktól – fogalmazott.
Elmondta, a sikeres turisztikai fejlesztésnek négy előfeltétele van: egyrészt a források megléte, ami most adott, másrészt a szakszerű megvalósítás, valamint a meglévő turisztikai elemek összehangolása, illetve a szakszerű üzemeltetés.
Bánhegyi Zsófia, az MTÜ marketing-kommunikációjáért felelős vezérigazgató-helyettese kiemelte: új országmárka kialakításán dolgoznak, amelyhez nemzetközi, magyarországi kutatásokat is végeznek, ősszel pedig meghirdetik az új országmárkát.
Fodor Tamás, Sopron polgármestere hangsúlyozta, a Sopron-Fertőd kiemelt turisztikai térség mintegy 60 milliárd forint értékű turisztikai célú fejlesztés előtt áll, hasonló léptékű fejlődésre legutóbb a két világháború között volt példa. Elmondta, egyebek mellett megújul Soron belvárosa, erősítik az aktív és a gyógyturizmust és felújítják a Fertő tavi vízitelepet.
A turisztikai ügynökség szakmai rendezvénysorozatának több mint 10 állomása lesz, a következő konferencia a Balatonnál lesz három hét múlva. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink