Tízezer forintos tanszercsomagokat állítanak össze rászoruló gyerekeknek

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 08. 27. 11:19

Tízezer forintos tanszercsomagokat állít össze az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló gyerekeknek – közölte Gáncs Kristóf, a szervezet elnökigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Tájékoztatása szerint idén kétezer gyermeknek szeretnének segíteni az Iskolakezdés együtt! elnevezésű akcióban, ehhez a 1353-as adományvonalon 20 millió forint összegyűjtése szükséges.
Az akciót kilenc éve indították el, idén az eddigi évekhez képest kétszer annyi gyermeknek szeretnének segíteni, mert a koronavírus-járvány miatt több család került nehéz helyzetbe. A szervezethez naponta több százzal több segélykérés érkezett – mondta.
Panulin Ildikó, az akcióban partner Magyar Posta szóvivője tudatta, hogy a csomagokat augusztus végéig kézbesítik, az elsőket már útnak is indították.
Arról beszélt: a vállalatok szeretnek adakozni, de kevés az olyan, amelyik kitartóan áll ki egy ügy mellett. Pedig ez – a szóvivő szerint – fontos lenne, mert a hátrányos helyzetű családoknak a hosszú távú segítség jelent igazi változást. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink