Tag "tanszerek"

Kezdődik a tanszerek szezonja – jelentős forgalomra készül idén a SPAR

A vírusjárvány miatt átmenetileg bevezetett otthoni tanulás tavaly ugyan mérsékelte a tanszerek keresletét, azonban az áruházlánc így is több mint félmilliárd forintos forgalmat valósított meg ezen az áruterületen. A vállalat...

Tovább olvasom

Négyezer iskolás kapott tanszert a nagycsaládosoknak indított akcióban

Ezerhétszáz család mintegy négyezer gyermeke kapott tanszert, iskolaszert a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Auchan áruházlánc idei közös akciójában – jelentette be az egyesület elnöke szerdán Budapesten.   Kardosné...

Tovább olvasom

Tízezer forintos tanszercsomagokat állítanak össze rászoruló gyerekeknek

Tízezer forintos tanszercsomagokat állít össze az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló gyerekeknek – közölte Gáncs Kristóf, a szervezet elnökigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Tájékoztatása szerint idén kétezer gyermeknek szeretnének segíteni az...

Tovább olvasom

Az idei tanévkezdésre is széles tanszerválaszték a SPAR-ban

Az üzletlánc INTERSPAR hipermarketei széles iskolaieszköz-kínálattal készülnek a szeptemberi becsengetésre. A legfontosabb alapkellékek a szupermarketekben is beszerezhetők. Az iskolaszezon összes szükséges kelléke egy helyen beszerezhető az 34 INTERSPAR áruház mindegyikében....

Tovább olvasom

Kétezer iskolatáska megtöltésében segít a Tesco

A Tesco vásárlói augusztus 3. és szeptember 6. között adománykuponok megvásárlásával támogathatják az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! adománygyűjtő kampányát. A kasszáknál kapható 250 forintos kuponok eladásából befolyt összeget az áruházlánc...

Tovább olvasom

Tanszercsomagokat juttat el a rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet

Megkezdte a tanszercsomagok kiszállítását a rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet – közölte a szervezet kedden az MTI-vel. A segélyszervezet Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakciójának célja, hogy szeptember elejéig ezer rászoruló gyerekhez juttassanak...

Tovább olvasom

Idén 48 ezer forintba került egy alsós iskolakezdése

Egy alsós gyerek iskolakezdése 2018-ban átlagosan 48 000 forintba került a szülőknek, egy felsősé pedig 61 000 forintba – derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felméréséből....

Tovább olvasom

Közel 1000 nagycsaládnak könnyítette meg az iskolakezdést a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Auchan közös akciója

2500 nagycsaládban élő gyermek és szüleik kaptak tanszereket az elmúlt napokban a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Auchan szeptember 2-án zárult tanszergyűjtő programjában. A tanulást segítő eszközöket az Auchan áruházakban...

Tovább olvasom

Indulhat az utolsó iskolakezdési roham

Bár augusztus második fele szinte csak az iskolakezdésről szólt, mégis az utolsó igazán nagy roham még erre a hétvégére várható a tanszerekért. A Penzcentrum.hu összeszedte, hogy a legnagyobb magyar áruházak...

Tovább olvasom

A vizsgált tanszerek megfeleltek az előírásoknak

Jó eredményt hozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által a tanévkezdés előtt elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálat: a 40 különböző színes ceruza-, vízfesték- és gyurmakészlet mindegyike megfelelt az előírásoknak –...

Tovább olvasom

SPAR: megkezdődött a tanszerek szezonja

Az INTERSPAR áruházakban a tanévkezdés összes kelléke egy helyen beszerezhető. Az írószerektől a táskákon és ruházati cikkeken keresztül az alapvető elektronikai eszközökig minden megtalálható a hipermarketek kínálatában. A szülők augusztusi,...

Tovább olvasom

100 ezer iskolatáskával várja a diákokat a Tesco

Akár első, akár felsőbb osztályba készülnek a gyerekek szeptembertől, a tanév megkezdése előtt legelőször is az iskolaszerek beszerzésére van szükség. A legfontosabb ezek közül a jó iskolatáska kiválasztása: nem elég...

Tovább olvasom

Iskolakezdés: minimum 20 ezer forint gyermekenként

Egy általánosiskolás-korú gyermek beiskolázása tudatos anyagi felkészülést igényel a magyar szülők részéről: az alapvető felszerelések beszerzése széles skálán, 10 ezertől 30 ezer forintig terjed, míg egy minőségi iskolatáska akár 15...

Tovább olvasom

Az iskolakezdés már nemcsak a szülők pénztárcáját terheli

A dél-afrikai Naspers csoport érdekeltségébe tartozó eMAG.hu felkérésére a GKI Digital az eMAG vásárlói körében készített felmérésében arra kereste a választ, hogy az iskolakezdési időszakában mely termékek voltak a legkelendőbbek....

Tovább olvasom

Budapest Bank: idén 54 ezer forintba kerül az általános iskolai tanévkezdés

Az általános iskolás gyereket nevelő családok a tavalyi 64 ezer forint helyett idén átlagosan 54 ezer forintos kiadásra számítanak – derült ki a Budapest Bank által az MTI-hez kedden eljuttatott...

Tovább olvasom

Az NFM fogyasztóvédelmi ellenőrzése 59 tanszer közül hatnál talált problémát

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálaton színes ceruzákat, zsírkrétákat, temperákat, vízfestékeket és tolltartókat ellenőriztek, az 59 ellenőrzött termék közül hat nem felelt meg a követelményeknek –...

Tovább olvasom

Jótékonysági tanszergyűjtés a rászoruló családok javára

Augusztus 5-étől 1 hónapon keresztül, szeptember 5-ig várják az adományokat a jótékonysági tanszergyűjtési akcióban, amelyet a Campona Bevásárlóközpont szervez. A felajánlott iskolaszereket a helyi Gyermekjóléti Központ segítségével juttatja el közel...

Tovább olvasom