Tizenhatezer négyzetméteren épül a csomagküldő szolgálatok reptéri központja

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 28. 11:01

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelentősen, 26,8 százalékkal nőtt a kezelt légi áru forgalma januárban az előző évihez képest – közölte a Budapest Airport kedden az MTI-vel.

LisztFerenc

A repülőtér üzemeltető adatai szerint tavaly januárban 5114 tonna áru érkezett és indult a ferihegyi betonról, idén az év első hónapjában pedig 6487 tonnára emelkedett a havi forgalom. Ebben közrejátszott a magyar feldolgozóipar jó teljesítménye és a magas hozzáadott értékű áruk – például az elektronikai termékek, gyógyszerek, korszerű autóipari alkatrészek – nemzetközi forgalma is.
Megjegyezték, hogy a repülőtéren folyamatban van két csomagküldő szolgálat logisztikai központjának építése is, amelyek összterülete 16 ezer négyzetméter. Ezen úgynevezett integrátorok forgalma a Budapest Airport szerint jelentős mértékben hozzájárul a repülőtéri forgalom növekedéséhez.
A repülőtér üzemeltetője emellett megkezdte az új áruforgalmi központ előkészítésének munkálatait. Az új központban szolgálják majd ki a teherszállító légitársaságok repülőgépeit, illetve az utasszállító társaságok repülőgépein szállított áru kezelése is itt történik majd. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink