Termelő és önellátó mezőgazdaságra van szükség
A húsipar fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban, és a kormány is kiemelt figyelmet fordít az ágazat támogatására és fejlesztésére- jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Húsipari Szövetség sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
Az államtitkár elmondta, az agrártárca kiemelt célja, hogy tovább javítsa az élelmiszeripar versenyképességét, ami így hatványozottan járulhat hozzá az ország gazdasági növekedéséhez. Kifejtette, 2014 óta az ágazatba áramlott támogatások nagysága elérte a 730 milliárd forintot. A húsfeldolgozás, tartósítás, és húskészítmény gyártása tekintetében pedig ez az összeg meghaladja a 162 milliárd forintot, ami a teljes élelmiszeripari támogatások 22 százaléka. A 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban több mint 468 milliárd forintot különítettek el hazai és EU-s forrásból a terület fejlesztésére. A mostani 2021-2027-es támogatási időszakban pedig még ennél is több forrásra lehet számítani, csak a Vidékfejlesztési Programból 750 milliárd forint áll az élelmiszeripari fejlesztések rendelkezésére – tette hozzá. Dr. Nobilis Márton kiemelte, a cél egy olyan élelmiszeripar létrehozása, ami növekedésképes, a világpiacon is megállja a helyét, exportképes és magabíró állam szellemében képes ellátni biztonságos, friss és egészséges hazai élelmiszerrel a magyar lakosságot. Ezért a következő évek nagy agrárpolitikai feladata a hazai tulajdonú élelmiszeripar és az ellátási láncok megerősítése. Így a jövőbeni támogatások és szakpolitikai tervek összhangban lesznek a már elfogadott Digitális Élelmiszeripari Stratégiával, amelynek fő gondolata, hogy a digitalizáció erősítésével lehet megteremteni az élelmiszeripar hatékonyabb működését – húzta alá az államtitkár.
A közeljövőben várhatóan a Magyar Élelmiszerkönyv több előírása is módosulni fog
Ezek között szerepel a húskészítményekről és egyes előkészített húsokról szóló előírás. Pontosabbá válik a téliszalámi meghatározása; kolbászok esetében létre jön a félszáraz és száraz kategória és a változások érintik a formában vagy bélben hőkezelt sonkákat is. Dr. Nobilis Márton kitért arra is, hogy a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszer Magyarországon elsőként, és eddig egyedüliként nyert nemzeti minőségrendszerként való elismerést. Az államtitkár fontosnak tartja azt is, hogy a kiemelkedően magas minőségű élelmiszerek megkülönböztethetőek legyenek a piaci kínálatban szereplő más termékektől.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A fogyasztók vagy az élelmiszeripar formálja, mi kerül az asztalokra?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tejföl név csak élőflórásra: 2026-tól új kategóriák jönnek a savanyú tejtermékeknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fekete év volt 2025 a magyar élelmiszeriparnak: többfrontos nyomás alatt a termékpályák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vegán csúcstalálkozó Budapesten
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kibervédelmi befektetések is az AI-ra fókuszálnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
