Termékgondozás Target módra – tapasztalat alapú professzionális értéképítés

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 11. 09:37

A Target Sales Group Kft. egy 100 százalékban magyar tulajdonú cég fiatalos lendülettel, multinacionális vállalatoknál szerzett komoly tapasztalattal, szakértelemmel. A név egy átlátható méretű szervezetet takar, amely éppen ezért mind külső, mind belső irányba is gördülékenyen kommunikáló, eredményorientált csapattal dolgozik. A vállalkozás alapötlete egy olyan teljes körű termékképviselet, amely bevezetés előtt álló és már piacon lévő márkákra is vonatkozik, és amely a hagyományos disztribúció feladatain messzemenően túlmutat.

A szolgáltatás megálmodója és megvalósítója Tóth Balázs, aki korábban nagy multinacionális vállalatok (Unilever, ColgatePalmolive) nemzetközi márkáin dolgozott különféle munkakörökben az értékesítés, a marketing és a logisztika területein. Innen hozta magával a szakértelmet, a széles látókört és a magyar kereskedelem átfogó ismeretét. Kollégáitól is hasonló kvalitásokat vár el, így az értékesítési és a marketingterületek vezetői pozíciójába szintén multinacionális tapasztalatokkal rendelkező szakembereket választott.

– Kizárólag olyan márkákat gondozunk, amelyekben velünk együtt minden fél meg tud bízni, kivételek nélkül. Ehhez ismernünk kell a fogyasztók és vásárlók igényeit, a kereskedelmi partnerek elvárásait, a piaci trendeket és a hazai sajátosságokat, ugyanakkor a termékeket is összetevő, előállítás és hatásmechanizmus szintjén. Az anyacégek különböző kultúráit, fókuszterületeit is magunkévá kell tennünk, hogy hitelesen képviselhessük a márkákat – hangsúlyozza Tóth Balázs, a Target Sales Group Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Piaci rések, minőségi márkák

Az első márkákat a Target Sales Group Kft. a Merz konszern kozmetikai divíziójának valódi holt-tengeri sót tartalmazó (Salthouse), illetve az illóolajok természetes hatásán alapuló fürdőkiegészítő (Tetesept) termékeivel 2008-ban indította útjára kizárólagos hazai forgalmazóként, az adott márkák számára legoptimálisabb kereskedelmi csatornák polcait megcélozva.

A vállalat az indulás óta a rugalmasságot és a hosszú távú piaci jelenlétet tűzte ki céljául, így jól gazdálkodik erőforrásaival és szabad kapacitást tart fenn a növekedésre. Folyamatosan keresi a nemzetközi lehetőségeket és a magyar piaci réseket, növekedési potenciálokat.

A Target Sales Group Kft. számára nagy áttörést jelentett a hazai piacon ergonomikus és praktikus eszközeivel egyfajta hiányt betöltő, prémium angol Tommee Tippee márka babaetetési és kiegészítő termékeinek 2009-es bevezetése.

– Akkor még az FMCG-praktikák nem érintették meg a magyar piacon a babagondozási termékek körét, így az általunk képviselt disztribúciós és sales marketing megközelítés átütőnek számított. Az ötletes, könnyen használható, a babák természetes igényeire kifejlesztett termékeket vonzó és változatos külsővel felsorakoztató Tommee Tippee-választék így könnyedén be tudott kerülni a nagy nemzetközi és hazai üzletláncok, a nagykereskedések, valamint a hazai kisebb bababoltok polcaira is – hangsúlyozza Tóth Balázs, aki háromgyermekes apukaként testközelből ismeri ezt a kategóriát.

Minden részletre ügyelő elkötelezettség

A Target Sales Group Kft. céljaival és eredményeivel tehát túlmutat a hagyományos disztribútori tevékenységen, hiszen a kereskedelemben kapható termékek gondozása mellett a magyar piacra újonnan bevezetésre kerülő cikkek sikeres életútjáról is gondoskodik: a stratégiai tervezéstől a belistázásokon és az ismertség növelésén át a kiemelkedő értékesítési eredményekig.

A céget az is megkülönbözteti versenytársaitól, hogy a kereskedelmi feladatok elvégzése mellett komplex marketingszolgáltatást biztosít partnereinek.

A Target Sales Group Kft. megbízása a hazánkban már jelen lévő márkák esetében is gazdaságos és logikus megoldás lehet. A teljes körű kereskedelmi és marketingfeladatokat így egy olyan szakértő csapat veheti át, aki már bizonyított, „kihelyezett vállalati divízióként” működve, maximális lojalitással, költséghatékonyan kezeli a rá bízott márkákat, kategóriákat.

Kapcsolódó cikkeink