Tengeri konténerekben gyártana élelmiszert az Unilever
A digitális gyárakat pillanatnyilag Hollandiában vizsgáztatják, és a tervek szerint január végétől egy prototípusban egy fajta folyékony húsleves előállítását már meg is kezdik, írja a Store Insider nyomán az origo.
Az Unilever szerint a jövőben a gyártást akár majonézre, ketchupra és fagylaltra is kiterjeszthetik.
A KONTÉNER „MINDEN AZ EGYBEN” KÉPESSÉGEKKEL RENDELKEZIK, ÉS CSAK EGY ELEKTROMOS KÁBELRE, VALAMINT VÍZRE VAN SZÜKSÉG AZ ÜZEMELTETÉSÉHEZ.
Az egység a nyersanyag-feldolgozástól kezdve a csomagolásig a gyártás minden egyes mozzanatát képes elvégezni.
A mobil gyár által kínált rugalmasság a vállalat számára lehetővé teszi, hogy gyorsabban reagáljon a változó piaci igényekre, és a termékeinek széles skáláját a világ legkülönbözőbb pontjaira telepítve is kizárólag helyi alapanyagokból tudja előállítani.
A modell használata célszerű lehet például terméktesztelések során is, amikor egyszerre csak kis tételek előállítására van szükség. Ilyen esetekben a nagy gyártósorok mellőzése jelentősen csökkenti a termelés közben keletkezett hulladék mennyiségét.
Egy konténer működtetéséhez két-három operátorra van szükség, akik valós idejű termelési adatok ismeretében távolról, egy központi platformról irányítják a rendszert.
Olivera Trifunovic, az Unilever műszaki menedzsere és a mozgó gyár projektvezetője elmondta: „Ez az utazó üzem egy új dinamikus modellt tükröz, ahol egy központi rendszerből több ezer nanoüzem működtethető, lehetővé téve, hogy bárhol és bármikor az igényeknek megfelelő, rugalmas gyártósorokkal rendelkezzünk. Hihetetlenül büszke vagyok a csapatunkra, amely olyan keményen és gyorsan dolgozott, hogy ezt az induló vállalkozást életre hívja.”
A cég a technológiát nem kívánja kisajátítani, és a tervek szerint az egységeket a jövőben más cégek is „kikölcsönözhetik”, vagy igény szerint akár meg is vásárolhatják. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
NAK-elnök: kihívásokat tartogat az idei év az agrárium számára
A 2025-ös év sok kihívást tartogat a magyar agrárium számára:…
Tovább olvasom >Villámgyors mosás kompromisszumok nélkül – megérkezett a Coccolino Wonder Wash
Az Unilever legújabb innovációja, a Coccolino Wonder Wash egy új…
Tovább olvasom >Minden termelőnek lehetőséget kínálnak az agrártámogatások
A rövid ellátási láncok erősítik a helyi gazdaságot, az élelmiszer-önellátást,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: tescós vásárlással segíthetünk azoknak, akiknek nem telik menstruációs termékekre
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a Tesco arra hívta…
Tovább olvasom >Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >