Teljessé vált az Alföldi Tej portfóliója
Az Alföldi Tej Kft. évek óta stabilan az ország második legnagyobb forgalmú tejipari vállalata. Debreceni és székesfehérvári üzemeiben 750 ezer liter nyers tejet dolgoznak fel naponta. Dobrovoczky István kereskedelmi és marketingigazgatóval beszélgettünk.
Hazai viszonylatban mindmáig egyedülálló módon valósult meg a Nyugat-Európában hagyományosan jól működő szövetkezeti modell: termékeik a tejtermelő tulajdonosok által beszállított alapanyagból készülnek. „Cégünk mindig is büszke volt arra, hogy magyar tejet dolgoz fel, és a hazai piacon értékesíti a termékeit. Ez a magyar brand könnyen azonosítható a vásárlók számára, hiszen kezdettől fogva jellegzetes nemzeti színű csomagolást alkalmazunk. A Magyar tej és a Riska a fogyasztók egyik legkedveltebb márkája, így külön nem is tüntetünk fel egyéb logót. A Magyar Termék védjegyet is csak az üzletláncok saját márkás termékein használjuk. A Riska UHT tejen viszont alapdesignként alkalmazzuk a »Vedd a hazait, védd a hazait« logó elemeit, kifejezve, hogy mi is magyarországi munkahelyeket teremtünk, itthon adózunk, ezáltal pedig a magyar gazdaságot élénkítjük.”
A vállalat történetének legjelentősebb beruházása fejeződött be 2020-ban, amelynek során egy új sajtüzem épült, valamint elkészült Közép-Európa legmodernebb porító üzeme, ahol a savót dolgozzák fel. „Így teljessé válhatott termékportfóliónk, amelynek produktumai már a kereskedelmi láncok polcain is megtalálhatók.” Termékfejlesztéseik közül külön kiemelte „a nem szokványos ízű S-Fruttissimo joghurtokat”, amelyek rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tettek szert.
Az Alföldi Tej Kft. 2003-ban alakult 23 taggal, 85 millió liter tejtermelő kapacitással. 2005-ben került a tulajdonába a felszámolás alatt álló székesfehérvári tejüzem. 2015-ben a debreceni céget is megvásárolták. Ekkor már több mint 100 tejtermelő tulajdonosuk volt, a nyerstej-mennyiség pedig elérte az évi 300 millió litert. A tulajdonosi gárdáját jelenleg 80 vállalkozás alkotja, ők szállítják a nyers tejet Magyarország teljes területéről. A két üzemben több mint 700 állandó munkavállalót foglalkoztatnak. //
Kapcsolódó cikkeink
A tejtermékek feldolgozói értékesítési ára stagnált vagy csökkent
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2024 májusában az…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Újabb romániai gyárát zárja be a Lactalis
A francia tejipari óriáscég nagyrészt fúziók és felvásárlások révén bővítette…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >