Tej Terméktanács: három év alatt 10 százalékkal nőtt a tejtermelés
Az elmúlt három évben egyértelmű javulás tapasztalható a magyarországi tejiparban, ugyanis a hazai tejtermelés 2013 és 2016 között 10 százalékkal nőtt – közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az MTI-vel.
A szakmaközi szervezet tájékoztatása szerint a feldolgozók által felvásárolt termelői nyerstej mennyisége 13 százalékkal emelkedett ugyanebben az időszakban.
A közlemény idézi Harcz Zoltánt, a terméktanács ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: az utóbbi hat évben az átlagos tejtermék-fogyasztás folyamatosan emelkedett, a főbb tejtermékek belföldi értékesítésének számai pozitív változást mutatnak. Például az 1,5 százalékos zsírtartalmú, magyarországi előállítású UHT tejek belföldi eladása 2011-2016-ban a hatszorosára nőtt. Szinte valamennyi főbb tejtermék gyártása emelkedett, a vajé hat év alatt például 54 százalékkal. Ezen időszak alatt a trappista sajt belföldi értékesítése 53 százalékos emelkedést mutatott.
Hozzátette, a növekedést támasztja alá az is, hogy az import struktúrájában pozitív változás következett be. A fogyasztói tej importja 2013-2016-ban 11 százalékkal csökkent, miközben egyes feldolgozott késztermékek kivitele emelkedett. Sajtból és túróból például 43 százalékkal többet exportált Magyarország.
Az ügyvezető szerint optimizmusra ad okot, hogy a fogyasztói tej értékesítése évről-évre emelkedik az import ellenében, 2016-ban a tejek belföldi piaci aránya meghaladta a 80 százalékot, míg az import 20 százalék alá csökkent.
A tejfogyasztást népszerűsíti a Tejszív kampány, amely a belföldi tejtermékek fogyasztásának fontosságára hívja fel a figyelmet. Az idei kampány tavasszal indult, a melyhez három közismert sportoló is csatlakozott: Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás úszó, és a labdarúgó Nagy Ádám több rendezvényen is kiáll a hazai tej népszerűsítése mellett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tejágazat: telepbezárások kockázata is felmerült a gyors áresés nyomán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy hónapon belül újabb árcsökkentés az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: újabb pályázattal segíti az agrártárca a tejtermelő gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

