Tej terméktanács: emelkedik a nyerstej ára
Két hónapja először drágult, augusztusban 2,5 százalékkal emelkedett a hazai nyerstej alap- és átlagára; a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a kvótaévből novembertől márciusig hátra lévő öt hónapos időszakra 85 forint feletti kilogrammonként nyerstej alapárat jelez előre.
A szakmaközi szervezet pénteken az MTI-vel azt is közölte, hogy a magyarországi átlagár még mindig alacsony, a 25. helyen állt augusztusban amikor a magyar tejtermelők átlagosan 70 forintot kaptak a nyerstej kilójáért, miközben Szlovákiában 8 forinttal, Ausztriában 24 forinttal és Romániában is 4 forinttal többet fizettek a termelőknek.
Az áremelkedést jelző nemzetközi tendenciákat figyelembe véve a Tej Terméktanács elnöksége a legutóbbi ülésén a 2016/2017. kvótaévre szóló nyerstej alapár prognózisát 72 forintról 75 forintra emelte.
Mivel az első hónapok alapár átlaga csupán 65 forint volt kilogrammonként, a terméktanács állásfoglalása azt is jelenti, hogy a hátralévő hónapokra a szervezet 85 forint feletti árra számít.
Tej Terméktanács minden lehetséges lépést megtesz a hazai tejtermelők érdekében, és ezt kéri partnereitől is. Ahhoz ugyanis, hogy a tejtermelők jövőre is tejet termeljenek, a nyerstej, illetve a késztermék átadási árakat ősszel rendezni kell – hangsúlyozták. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Drágult a tej, csökkent a túró: átalakulóban a hazai tejtermékpiac
A hazai tejtermékek ára 2025 első felében jelentős éves drágulást…
Tovább olvasom >Csökkenő árbevétel mellett is javuló eredmények: nehéz év után stabilizálódik az Alföldi Tej Kft.
Lélegzethez jutott az Alföldi Tej Kft. 2024-ben: bár a vállalat…
Tovább olvasom >A trappista sajt fogyasztását ösztönző kampány indult
Az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) is csatlakozott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >