Tej Terméktanács: az uniós támogatás mentőöv a magyar tejtermelőknek
Jelentős segítség, mentőöv a magyar tejtermelőknek az EU-tól kapott mintegy 3 milliárd forintos (9,5 millió eurós) támogatáscsomag a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint.
Mélykúti Tibor az MTI-nek szerdán a támogatás mértékét elismerve Lengyelország példáját hozta, amely 22 millió eurós támogatást kapott, eközben a tejtermelése kilencszerese a magyarnak, valamint Szlovákiáét, amely 2 millió eurót kapott, és feleakkora a termelése, mint a magyar. Sikeres lépés, hogy Magyarország az uniós tejtermelés mindössze 1,1 százalékával megkapta ezt a támogatást – tette hozzá.
A magyar tejágazat feladata az integráció erősítése a felvásárlási árak emelése az importtejek kiszorítása érdekében – jelezte. Emlékeztetett: a nyerstej felvásárlási ára tavaly 27 százalékkal csökkent az előző évhez képest, az első hat hónapban pedig még 14 százalékkal csökkent az előző évhez képest, kilogrammonként 72 forintra.
Ismertetése szerint az idén júniusban a tej felvásárlási ára idei mélypontjára esett: a termelők az önköltségi ár 60 százalékát kapják meg, ami 65-66 forint kilogrammonként. Az értékesítésben a következő négy-öt hónapot kellene kihasználni a nyerstej felvásárlási árának stabilizálásához, mivel az értékesítés ilyenkor a legerősebb – mondta az elnök.
Emlékeztetett: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkárának szerdai bejelentése szerint a 3 milliárd forint értékű uniós támogatást a kormány a költségvetésből még 3 milliárd forinttal egészíti ki, így a magyar tejtermelőket 6 milliárd forint segíti a piaci válság leküzdésében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A vaj és a tejpor ára jelentősen az intervenciós ár felett Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ír ínyencség lett a világ legjobb sótlan vaja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Feltámadt a túró: újra hasít az amerikai tejipar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >