Tavaly ötödével csökkent a szántóföldek termése 2008-hoz képest

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 01. 04. 00:02

2009-ben a szántóföldi növények esetében átlagosan több, mint 20 százalékkal kevesebb volt a termés, mint az előző évben – közölte Gőgös Zoltán, a tárca államtitkára a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium évzáró sajtótájékoztatóján.

A minisztérium által közzétett adatok szerint a gazdálkodók 2009-ben 1,681 millió hektáron vetettek kalászost. Erről a területről összesen 5,985 millió tonna kalászos gabona került a magtárakba. A vetésterület e növények esetében 0,9 százalékkal volt kisebb a tavalyinál. A hozam ugyanakkor 24,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Kukoricát 2009-ben 1,142 hektáron termesztettek – 3 százalékkal kisebb területen, mint 2008-ban -, az összes hozam országosan elérte 7,363 millió tonnát, ami 16,5 százalékkal volt kevesebb az előző évi összes termésnél.
Búzából az idén 1,128 millió hektáron vetették el a magot. Ez 0,6 százalékkal haladta meg a tavalyi terület nagyságát. Az egy hektárra eső termésátlag az idén 3,85 tonna volt, ami 22,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi hektáronkénti átlagterméstől. Búzából országosan összesen 4,343 millió tonna termett. Ez a 2008-as mennyiség 77,7 százalékát tette ki. Azaz 22,3 százalékkal maradt el az előző évi összes hozamtól – közli az MTI-Eco.




Kapcsolódó cikkeink