Tavaly 6,5 százalékkal nőtt Romániában a sörpiac

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 06. 11:05

Tavaly 15,8 millió hektoliter sört fogyasztottak a románok, ami 6,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – közölte kedden a romániai sörgyártók egyesülete.

sor-sor

Ciprian Sandu, az egyesület kommunikációért felelős vezetője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a románok tavaly fejenként 80 liter sört fogyasztottak, ami növekedést jelent a 2014-ben jegyzett évi 74 literhez képest. 2014-ben összesen 14,9 millió hektoliter sört fogyasztott a lakosság Romániában.

A román piac tavaly két év visszaesés után nőtt ismét. A legtöbb sört rendszerváltozás után 2008-ban adták el, akkor a fogyasztás 20,2 millió hektoliter csúcsot ért el.

A tavalyi adatok szerint Románia Európa hetedik legnagyobb sörfogyasztó országa Németország, Nagy Britannia, Lengyelország, Spanyolország, Franciaország és Olaszország mögött. Az egy főre eső fogyasztás szerint Románia a nyolcadik Csehország, Németország, Lengyelország, Ausztria, Írország, Horvátország és Litvánia után – mondta Sandu.

Tavaly Románia 350 ezer hektoliter sört importált, ami a piacon elfogyasztott mennyiség kevesebb mint 3 százalékát jelentette. Románia 500 ezer hektoliter sört exportált, főleg a környező országokba, így Magyarországra, Bulgáriába, Törökországba és Macedóniába, illetve Olaszországba, ahol sok román él.

A romániai sörgyártók egyesülete a legnagyobb romániai gyártókat foglalja magában, amelyek közvetlenül 3700 munkahelyet biztosítottak tavaly. (MTI)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink