Tavaly 22 ezer forinttal többet költöttek a magyarok nyaralásra

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 21. 10:30

Az Invia online utazásközvetítő irodával utazók 2013-ban családonként átlagosan 305 ezer forintot – az egy évvel korábbinál 22 ezer forinttal többet – költöttek nyaralásukra, az utasok száma pedig 30 százalékkal bővült – közölte az iroda.

Athen

Ivan Sidla, az Invia ügynökség marketing menedzsere szerint a megrendelések és eladások évközi növekedése arról tanúskodik, hogy a piac gazdasági stagnálását már „magunk mögött tudjuk”. „Az idegenforgalom alakulása jól tükrözi a társadalom gazdasági helyzetét. Az emberek már nem húzzák meg a nadrágszíjukat, megengedhetik maguknak az utazást” – idézi a cég közleménye.

Az utasok leggyakrabban a görög nyaralóhelyeket választották, ugyanúgy, mint 2012-ben. Az Invia utazási iroda ügyfeleinek második legkedveltebb úti célja Tunézia volt, amely 2013-ban megelőzte a hagyományosan népszerű Törökországot. A Tunéziába utazók számának markáns növekedését elsősorban a nyári szezon végén Egyiptomban uralkodó bizonytalan politikai helyzet okozta, ami miatt Egyiptom a másodikról az ötödik helyre szorult vissza az Invia statisztikáiban. A dobogó harmadik helyén Törökország áll, amelyet Horvátország követ.

Egyre népszerűbb az előfoglalás, az úgynevezett „first minute” vagy „early booking” kedvezmények igénybevétele.

Riba Orsolya cégvezető a közleményben ismerteti: az Invia évről évre többszörös forgalmat generál január-februárban, és 2013-ban a klasszikus főszezoni értékesítés során sem kellett túlkínálattal küzdenie a piacnak – számos desztinációra, különösen a görög nyaralóhelyekre az indulás előtti napokban már nem, vagy alig voltak helyek. Ez a cégvezető szerint azt is jelentette, hogy a „last minute” utazók hiába vártak irreálisan alacsony árakra, az árak a reális piaci szinten maradtak, ami a hazai utazási irodák növekvő stabilitását, és a nemzetközi trendek erősödését jelzi.

Az Invia cégcsoport 2002-es megalakulása óta Közép-Európa legnagyobb online utazási ügynöksége, Csehországban, Szlovákiában, és Magyarországon működő leányvállalatai mellett a lengyel TravelPlanet és az orosz TravelAta is a cégcsoport érdekeltségébe tartozik. Magyarországon 2008 óta van jelen. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink