Tarolnak a hűségprogramok

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 10. 09:56

Bár a magyar és az európai fogyasztók is főként az árak alapján döntenek, az egyre élesebb árverseny miatt nehéz kizárólag ez alapján választani az üzletláncok között. Ezért is értékelődtek fel az elmúlt években az érzelmekre ható vásárlói programok: egy felmérés szerint az európai vásárlók több mint kétharmada szívesebben megy olyan boltba, ahol hűségprogram várja őket. 10-ből 6-an kimondottan a programokban kínált ajándékra hajtanak, ezért nem mindegy, mivel jutalmazzák az áruházláncok a vásárlóik hűségét.

Az elmúlt évek trendjei alapján többek közt a főzőeszközök, spotfelszerelések és gyermekjátékok bizonyultak különösen népszerűnek, de a filmekhez kapcsolódó ajándékok is sokakat vonzanak. Idén alighanem a Star Wars lesz a menő a kiskereskedelemben is – hívja fel a figyelmet a hűségprogramok tervezésével foglalkozó TCC.

– Az európai fogyasztók számára legfontosabb döntési szempont az ár, amiért 54%-uk akár áruházláncot is váltana. A válság hatására erősödő fogyasztói ártudatosságra a boltok kiélezett árversennyel és folyamatos akciókkal reagáltak, ezért a vásárlók számára mára gyakorlatilag követhetetlenné vált, mi hol a legolcsóbb. A fogyasztók megnyeréséhez ezért is váltak nélkülözhetetlenné az érzelmekre ható hűségprogramok – mondta el Manfred Litschka, a TCC regionális értékesítési igazgatója.

Az európai vásárlók 72%-a szívesebben megy oda vásárolni, ahol valamilyen ajándékkal jutalmazzák a vásárlást. Az ilyen programok a magyarok körében is rendkívül népszerűek: közel egyharmaduk hajlandó boltot is váltani miattuk, és majdnem ugyanennyien a saját boltjukban keresik aktívan ezeket a promóciókat.

A sikeres hűségprogramok 58%-kal növelik a meglévő vásárlók hűségét, 45%-kal a vásárlások gyakoriságát és 13%-kal azok számát, akik gyakran vásárolnak az adott üzletláncnál. Az elégedett fogyasztók szívesen osztják meg élményeiket és tapasztalataikat ismerőseikkel. Ez a közösségi oldalakon is tetten érhető, ahol egy sikeres hűségakció akár 16%-kal magasabb vásárlói látogatottságot is generálhat.

A hűségprogramokban való részvételt a legtöbben (59%) a vonzó ajándékkal magyarázzák, de a vásárlók harmada számára az is fontos, hogy elismerjék hűségüket. A résztvevők negyede számára nyomós érv az is, hogy a hűségprogramok szórakoztatók, és sokan vannak azok is, akik rokonaik, barátaik kedvéért hajtanak az ajándékokra. Az ajándék tehát a legfontosabb kulcsa a hűségprogramok sikerének, ezért fontos, hogy az aktuális vásárlói trendekre is választ adjanak.

Az egy-egy jelentős filmpremierhez kapcsolódó hűségprogram könnyen beszippanthatja például a vásárlókat: ilyen volt 2013-ban a Hupikék Törpikék bemutatója, idén pedig a Star Wars játszhat hasonló szerepet a kiskereskedelemben. Gyakorlatilag folyamatos népszerűségnek örvendenek a gyermekjátékot kínáló programok is, amelyekben főként a kisgyermekes szülők, nagyszülők vesznek részt szívesen.

A válság miatt a fogyasztók újra felfedezték az otthoni vendéglátás varázsát. Az európaiak 47%-a próbál otthon is éttermi hangulatot teremteni, és 54%-át inspirálják a sztárszakácsok receptjei. Ezeknek köszönhető, hogy a mai napig népszerűek azok a hűségprogramok, amelyek valamilyen minőségi konyhai eszközzel jutalmazzák a vásárlókat. Jellemző trend az egészséges életmódra törekvés is, ami a spoteszközök és sportkiegészítők piacára és az erre épülő hűségprogramokra is élénkítőleg hatott.

– A tapasztalatok szerint a vásárlók szívesebben vesznek részt olyan hűségprogramban, amelyek ingyenes ajándékot kínálnak: ezek 31%-kal vonzóbbak a fogyasztók számára – mondta el Manfred Litschka. – A jól megválasztott kreatív ajándékok és jól megtervezett hűségprogramok különösen hatékony eszközök a vásárlók megtartására és az új vevők boltokba csábítására, amire a kiskereskedelmet érintő jogszabályváltozások miatt idén talán még nagyobb szüksége lesz majd az üzletláncoknak.(x)

Kapcsolódó cikkeink