Tanítunk, hogy megvehesd

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 22. 08:00

Profi cég – profi üzletfejlesztés: ez lehetne a mottója a METRO Vevőakadémia kialakításának, azaz a válasznak a vevői igények 21. századi változásaira. Az október 18-án debütáló projektről Balestra Piroskával, a METRO vevőakadémiai osztályvezetőjével beszélgettünk.Mit jelent a vevőközpontú váltás?
B. P.: – Ma egy progresszív Cash & Carry típusú kereskedelmi láncnak nem elég csak a szortimentjét fejlesztenie, és azt a vevőinek kínálnia – az igényeknek elébe kell menni. Csak egy példa: szállodaipari partnereinkkel azzal sikerült a korábbi időszakokban kissé fellazult együttműködést újra szorosabbá tenni, hogy megszerveztük a kiszállítást – ami új szolgáltatás –, ennek köszönhető például az is, hogy a korábbinál gyakrabban rendelnek friss halat.
Számunkra a vevőközpontú váltás a partnereinkkel kialakított kapcsolatok interaktívabbá tételét jelenti, egyfajta párbeszéd kialakítását, amely során ők jelezhetik felénk észrevételeiket és igényeiket.

A HORECA a METRO-nál mindig élvezett valamiféle prioritást. Hogyan érvényesült mindez a gyakorlatban?
B. P.: – Négy éve már, hogy kialakítottuk a vendéglősök számára a területi képviselői struktúrát, három éve hoztuk létre lojalitásuk erősítésére úgynevezett Hűségprogramunkat. 2009 óta működnek az „I love” kampányok (célcsoport-specifikus választék/ár kombinációban), valamint a kiszállítási szolgáltatásunk rendszere. A közelmúlt vívmánya pedig a key account management koncepció kialakítása volt.

Miért volt szükség a Vevőakadémia kialakítására?
B. P.: – Ha csak a HORECA-t tekintem: a termékválaszték bővülésének és globalizálódásának köszönhetően számos olyan különleges áru került a polcokra, amelyeket a hazai szakma nem ismer. Ahhoz, hogy ezeket megvásárolják, megszeressék, a szakácsoknak el kell sajátítaniuk a felhasználásukhoz szükséges anyagismeretet, felhasználási lehetőségeket és a megfelelő képességeket. A Vevőakadémia tankonyháján zajló szakmai továbbképzéseinkre persze nemcsak a séfeket, szakácsokat várjuk, hanem az étteremtulajdonosokat és -vezetőket, sőt a felszolgálókat is, de a kurzusokat minden, a gasztronómia iránt érdeklődő partnerünknek ajánljuk.
A séfkurzusok alapvetően szakmabelieknek szólnak, de készek vagyunk az együttműködésre szakmai szervezetekkel és oktatási intézményekkel is, és privát érdeklődőknek ugyancsak szervezünk főzőtanfolyamokat.

Mit nyújtanak a séfkurzusok?
B. P.: – Oktatóink neves séfek, élükön Kalla Kálmánnal, aki a METRO mesterszakácsa. Hallgatóink úgy tanulhatnak tőlük, hogy közben megismerik a gazdag termékkínálatunkat, a kiváló alapanya-gok lehető leggazdaságosabb felhasználását és a legújabb élelmiszer-feldolgozási technológiákat. A szakácsokat támogatjuk abban, hogy olyan ételekkel gazdagíthassák étlapjukat, amelyek azonnali profitot és forgalomnövekedést hozhatnak, és nem utolsósorban vendégei megelégedésére is szolgálnak. Egyszerű szakmai fogásokkal, az elkészítési módok begyakorlásával vagy újraértelmezésével, az alapanyagok gondos feldolgozásával gazdaságosságra ösztönözzük partnereinket.

Mik a tanfolyamok konkrét témái?
B. P.: – Az első szemeszterre közérdeklődésre számot tartó témákat választottunk: hungarikumok és a magyar mezőgazdaság egyéb értékeinek – mint a mangalica, szürke marha, bárány, tanyasi szárnyasok és hasonlók – szezonhoz és ünnepekhez illeszkedő gazdaságos és újszerű feldolgozása, valamint édesvízi halainkból készíthető ételek, a ponty, harcsa és fogas veszteség nélküli elkészítése a METRO széles halválasztékából – ezekkel a témákkal Kalla Kálmán foglalkozik majd. Az olasz Alexandro Arena oktatja a sokak számára ismeretlen vagy alig ismert tengeri halakkal és a tenger gyümölcseivel kapcsolatos tudnivalókat, trükköket. Ugyancsak ő avatja be a részvevőket az autentikus olasz konyha fortélyaiba is.

Készülő bárt is láttunk a Vevőakadémia területén!
B. P.: – Igen, kínálunk partnereinknek barista-, mixer- és borajánlóképzést is, ezeken a területeken is a legjobb oktatókkal, például a showman-bártender Lajsz Andrással, vagy a „kávéprofesszorral”, Senkáriuk Andrással. Ezek a tanfolyamok, akárcsak a séfkurzusok, nem ingyenesek ugyan, de áraink mérsékeltek.

Kapcsolódó cikkeink