Tállai: a magyar kormány hatalmas harcot vállalt a magyar pálinkáért
A magyar kormány hatalmas harcot vállalt a magyar pálinkáért, ennek lett az eredménye a pálinkatörvény, a köztestületként működő Pálinka Nemzeti Tanács, a pálinka hungarikummá válása, illetve az is, hogy az Európai Unióban eredetvédelem alatt áll ez a termék – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára Mezőkövesden, az országos pálinkaverseny és pálinka országkóstoló megnyitóján kedden.
Felidézte, hogy Brüsszelben kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a pálinkafőzés adómentessége miatt. Hangsúlyozta: nem a kormányon múlt, hogy párlatjegyet kell venniük az otthon főzőknek, és nem maradhatott adómentes a bérfőzetés sem.
Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar pálinkát külföldön is eladhatóvá kell tenni. A magyar kormány partner abban, hogy a pálinka még nívósabb és sikeresebb legyen – tette hozzá.
Tállai András arról is beszélt, hogy a pálinka meghatározó szerepet játszik a turizmusban, a mezőgazdaságban, a vidéki ember életében, elősegíti az élelmiszerfogyasztást, az egészséges táplálkozást.
Az adóhivatal vezetőjeként jelezte: az új jövedéki törvény jelentős könnyítéseket tartalmaz, és gyorsabb lett az ügyintézés is. A költségvetés oldaláról nézve pedig elmondható, hogy a jövedéki adó megközelíti az ezermilliárd forintot – tette hozzá.
Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke ismertette, hogy a tanács három éve rendezi meg az országos pálinkaversenyt, amit tavaly óta – a pálinka kiválóság programmal együtt – pálinka országkóstólóként bonyolítanak le. Beszélt arról, hogy a tanács 2009 óta miniszteri tanácsadó testületként működött, az idén márciusban pedig köztestületté alakult. Az új köztestületnek ez a verseny az első nagy rendezvénye.
A megmérettetésre ezúttal 51 kereskedelmi főzde 321 mintát nevezett be. A díjátadó a Parlamentben lesz június 21-én – hangzott el.
Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a minisztérium eredetvédelmi programjában célul tűzte ki, hogy minél teljesebbé tegye az ország pálinkatérképét.
A helyettes államtitkár az MTI kérdésére elmondta: az országos pálinkaverseny és a pálinka országkóstoló közös megrendezésével hatékonyabb a minősítés. Az előbbin arany-, ezüst- és bronzérmet adnak, az utóbbin pálinka kiválósággá nyilvánítják az erre méltó mintákat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója
A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén…
Tovább olvasom >NGM: a kormány mindent megtesz a kiskereskedelmi forgalom további növelése érdekében
A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok több pénzből…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >Hasít a bevásárlóturizmus
Magyarországon 2024-ben az élelmiszerek ára az uniós átlag 94,8%-át érte…
Tovább olvasom >