Takács Ákos a Red Bull marketing managere
Augusztus elsejétől a Red Bull Pilvakert és a Liszt Remixet is életre hívó Takács Ákos a Red Bull Hungária Kft. marketing managere. A fiatal szakember új kinevezését megelőzően brand managerként dolgozott a Red Bullnál, de már korábban is ő irányította a cég hazai marketingcsapatát.
Takács Ákos 2008-ban csatlakozott a Red Bullhoz, az első két évben diák brand managerként a Corvinust képviselte és már ekkor is olyan események lebonyolításában vett részt mint a Forma-1-es verseny és a Red Bull Air Race. 2010-ben Ákos már kulturális managerként folytatta a munkát, saját ötlete nyomán Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára létrehozta a zeneszerző előtt tisztelgő Liszt Remixet, majd egy évvel később útjára indította napjaink egyik legjelentősebb edukációs kezdeményezését, a Red Bull Pilvakert.
Mára a Pilvaker az év egyik kiemelt kulturális eseménye, amely milliókhoz jut el. A showműsor minden március 15-én, a XXI. század nyelvén, hazai előadók közreműködésével szólaltatja meg a legnagyobb magyar irodalmi alkotók műveit, ezzel is közelebb hozva a fiatalokhoz a klasszikus verseket. Takács Ákos 2013 óta irányítja a Red Bull Hungária marketing osztályának működését, e pozícióban ő felel a cég sporteseményeinek lebonyolításától a kulturális programokon át egészen az egyetemistákat célzó aktivitásokig. A jövőben a munkát marketing managerként folytatja.
Kapcsolódó cikkeink
A POS Services újra szakmai versenyt hirdetett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tízéves a Red Bull Pilvaker
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Soha nem kellett még ennyire az energia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Komplex töltési megoldások üzleti flottáknak Mercedes-Benz és E.ON Hungária együttműködéssel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >