Tag "magyar gazdaság"

Idén érdemben gyorsulhat a gazdasági növekedés

A várakozásoknál kisebb mértékben nőtt a bruttó hazai termék (GDP) tavaly a negyedik negyedévben, de idén érdemi gyorsulásra számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden tette...

Tovább olvasom

Két százalékkal emelkedett a GDP 2016-ban

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 1,6 százalékkal nőtt tavaly a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, 2016-ban a GDP 2,0 százalékkal emelkedett – jelentette első becslése alapján a...

Tovább olvasom

Januárban 2,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly decemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal nőttek....

Tovább olvasom

Idén 3,5, jövőre 3,2 százalékos növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság

Idén 3,5 százalékos, jövőre pedig 3,2 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely hétfőn tette közzé Brüsszelben az esedékes téli gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az...

Tovább olvasom

Nőtt az Erzsébet-utalványok forgalma

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016. decemberében közel 53 milliárd forint értékben igényeltek Erzsébet utalványt a különböző intézmények és a vállalkozások. Ez bő két és félszerese az előző év...

Tovább olvasom

Három százalék fölötti gazdasági növekedést vár a CIB Alapkezelő

A CIB Alapkezelő szerint az idén a magyar gazdasági növekedés 3 százalék fölött, az infláció 2-3 százalék között lesz. Hajdu Egon befektetési igazgató a cég szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén kiemelte: a...

Tovább olvasom

A Széchenyi Kártya Program a legeredményesebb évét zárta 2016-ban

A Széchenyi Kártya Program fennállásának legeredményesebb évét zárta 2016-ban, amikor az elmúlt 15 év legmagasabb hitelkihelyezése valósult meg mintegy 180 milliárd forint értékben – mondta Krisán László, a programot koordináló...

Tovább olvasom

KSH: tovább tart az exportnövekedés

Tavaly novemberben az export euróban kifejezett értéke 5,8, az importé 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. A külkereskedelmi aktívum 100 millió euróval nőtt, és 878 millió eurót...

Tovább olvasom

GKI: idén 3 százalék körüli lehet a gazdasági növekedés

A tavalyi 2 százalék után idén 3 százalék körüli lehet a magyar GDP növekedése. Főként az EU-támogatások újraindulása következtében a tavalyi jelentős beruházási visszaesést idén érdemi növekedés váltja fel, miközben...

Tovább olvasom

KAVOSZ: az uniós források felhasználásában 2017 erős év lesz

Az európai uniós források felhasználásában 2017 erős év lesz, miután hihetetlen mennyiségű uniós forrás érkezik a piacra – hangsúlyozta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán....

Tovább olvasom

Raiffeisen: rendkívül kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai

Rendkívül kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai, idén és jövőre is 3 százalék fölött lehet a GDP bővülése – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet elemzőinek idei...

Tovább olvasom

Elemzők: 2 százalék felett várható az idei infláció

Az idén 2 százalékot meghaladó inflációra számítanak az MTI-nek pénteken nyilatkozó makrogazdasági elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira reagáltak. A jelentés szerint a fogyasztói árak átlagosan 0,4...

Tovább olvasom

Rekordév a magyar külkereskedelemben

A magyar külkereskedelem 2016-ban minden szempontból rekordévet zár – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a KSH által közölt, tavaly január-novemberi külkereskedelmi adatokra reagálva. A miniszter kiemelte: Magyarország erősödésében a...

Tovább olvasom

A gazdaság 3, a fogyasztás 5 százalékos növekedését várja jövőre a GKI

A magyar gazdaság lényegében a szeptemberben jelzett pályán halad. Az EU-támogatások apálya miatt a 2016. évi GDP-növekedés 2%-ra, a régióban az egyik legalacsonyabbra lassul. Majd dinamikája 2017-ben, az EU-transzferek kezdődő...

Tovább olvasom

A Kopint-Tárki javította jövő évi növekedési prognózisát

Az októberben várt 2,7 százalékról 3,2 százalékra javította a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt., amely az idei évre 2,2 százalékos gazdasági bővülést vár. A cég...

Tovább olvasom

Takarékbank: idén 2,1, jövőre 3,6 százalékos lehet a gazdasági növekedés

Az idei 2,1 százalékról jövőre 3,6 százalékig, 2018-ban pedig 4 százalékig gyorsulhat a magyar gazdaság növekedése a Takarékbank elemzői szerint. A bank MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint a növekedés fő...

Tovább olvasom

Továbbra sincs inflációs nyomás a gazdaságban

Nem okozott meglepetést a novemberi inflációs adat az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, a béremelések ellenére továbbra sincs inflációs nyomás a gazdaságban. Az éves átlagos infláció 0,4 százalék közelében alakulhat, a...

Tovább olvasom

Novemberben 1 százalék fölé került az infláció

A fogyasztói árak novemberben átlagosan 1,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva az árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...

Tovább olvasom

GKI: Sok kicsi sokra megy – béremelési kilátások jövőre

A magyarországi keresetek alacsony szintje egyre égetőbb probléma. Míg a munkavállalók régóta, a munkáltatók, csupán most kezdik el érezni a probléma súlyosságát. Egyrészről a megfelelően képzett munkaerő hiánya egyre érezhetőbb,...

Tovább olvasom

KSH: októberben is nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Októberben 2,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt – jelentette első becslése alapján a Központi...

Tovább olvasom

VOSZ: Komoly feladatok várnak a vállalkozókra

Nagyszerű éven van túl a magyar gazdaság, ám komoly feladatok állnak a vállalkozók előtt annak érdekében, hogy nőjön az ország versenyképessége – ebben egyetértettek a 18. Vállalkozók Napján felszólalók. A...

Tovább olvasom

Duplájára nőtt a kereskedelmi ingatlanbefektetések volumene

A kereskedelmi ingatlanbefektetési tranzakciók volumene 1,5 milliárd euróra (457 milliárd forint), a tavalyi éves volumen duplájára nőtt Magyarországon az idei első háromnegyedévben – közölte a JLL globális ingatlantanácsadó saját statisztikáira...

Tovább olvasom

Két évtizedes csúcson a novemberi BMI

Tizenegyedik hónapja jelez bővülést a beszerzsésimenedzser-index, amelynek szezonálisan kiigazított novemberi értéke 56,6 százalék volt, az elmúlt egy évben a harmadik legmagasabb. Bár a novemberi mutató 0,5 százalékponttal alacsonyabb az októberi...

Tovább olvasom

GKI: 2 százalékos lehet az idei növekedés

Az idei harmadik negyedévi 2 százalékos növekedés alátámasztotta a GKI egész évre várt 2 százalékos éves növekedési prognózisát, az EU-támogatások újraindulásának köszönhetően az idei jelentős beruházás-visszaesést jövőre érdemi növekedés váltja...

Tovább olvasom

A mezőgazdaság és a piaci szolgáltatások járultak hozzá leginkább a GDP növekedéséhez

A Földművelésügy Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerint legnagyobb mértékben a mezőgazdaság és a piaci szolgáltatások járultak hozzá a harmadik negyedévi 2 százalékos GDP-bővüléshez. A szaktárca az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében...

Tovább olvasom

Magyar Export Napja: idén jöhet az újabb rekorddöntés

Idén, az eddigi adatok alapján, várhatóan a magyar gazdaságtörténet legmagasabb exportszámait tudja felmutatni a gazdaság – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar export napján csütörtökön, Budapesten. Hozzátette: a...

Tovább olvasom

Létrejött a megállapodás a jövő évi bérekről

Megállapodott kedden a kormány a szociális partnerekkel a következő két év minimálbéremeléséről és járulékcsökkentéséről; a nemzetgazdasági miniszter a megállapodásnak köszönhetően gyorsabb gazdasági bővülést vár, a 2,3 százalékos GDP-arányos jövő évi...

Tovább olvasom

GKI: javultak az üzleti és fogyasztói várakozások

Novemberben – az októberi hároméves mélypont után – tavaszi szintjére erősödött a GKI konjunktúraindexe. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint ebben a hónapban az üzleti és...

Tovább olvasom

A társasági adócsökkentéssel 145 milliárd forint marad a vállalkozásoknál

A társasági adókulcs egységesen 9 százalékra csökkentése nyomán 145 milliárd forint marad a vállalkozásoknál, és a legkedvezőbb adózási feltételeket nyújtaná Magyarország az Európai Unióban – mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön...

Tovább olvasom

Elemzők: gyorsulhat a gazdaság év végén

A 2,0 százalékos harmadik negyedévi GDP-növekedés megfelelt az elemzői konszenzusnak. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-nek eljuttatott kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy az év utolsó negyedévében gyorsulhat...

Tovább olvasom
Oldal