Szuper szuperek
Bár a fogyasztók fizetőképességük mérséklődése miatt az olcsóbb árukat és alacsonyabb árakat kínáló üzleteket keresik, a szupermarket-csatorna 2008 első hat hónapjában mégis 1,8 százalékpontos piacrész-növekedést produkált. Eközben a hipermarketek stagnáltak – olvasható a GfK Hungária Piackutató Intézet minden év őszén megjelenő, a stratégiai tervezéshez segítséget nyújtó tanulmányában. – A jelenlegi – véleményünk szerint átmeneti – stagnálás egyrészt annak tulajdonítható, hogy a közelmúltban mind a szupermarket, mind a diszkontcsatorna szegmensében jelentős számú áruház nyílt – elemezte az okokat Kui János, a GfK Hungária kereskedelemkutatás szektorának menedzsere.
Figyelembe véve a hipermarketláncok középtávú expanziós terveit és az eddigi tendenciákat, a GfK Hungária prognózisa szerint a csatorna középtávon további 5-6 százalékos piaci részesedést szerez.
A diszkontcsatorna piacrésze nem mutatott jelentős elmozdulást a tavalyi év vége óta. A magyar piacra idén belépő lánc piacra gyakorolt hatása egyelőre nem érezhető. Ám a nagy hálózatok további terjeszkedését, illetve egyes diszkontüzletek átalakulását figyelembe véve előreláthatóan ez az a csatornatípus, amely középtávon a legintenzívebb fejlődést produkálja majd.
A hazai tulajdonú láncok valamelyest erősödtek, és − ahogy az várható volt − folytatódott a független kis boltok térvesztése.
Noha az európai országok viszonylatában hazánkban a kereskedelmi márkák forgalmi részesedése viszonylag alacsony, a háztartások vásárlásaiban arányuk évről évre nő. A vásárlóerő csökkenése 2008-ban várhatóan tovább erősíti ezt a tendenciát.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >