Magazin: Szőrtelen bőr vagy gondosan ápolt arcszőrzet?

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 06. 24. 07:31

Míg korábban szezonális terméknek számítottak a borotválkozó-, szőrtelenítőszerek és -eszközök, melyek forgalma a nyári hónapokban megnőtt, a hidegebb időszakban pedig visszaesett, ma már egész évben közel azonos forgalmat generálnak. A gyártók az aktuális trendeket követve számos újítással jelennek meg a piacon, melyek a gyors és hatékony borotválkozás különféle megoldásait kínálják.

Az ALVEOLA Kft. a szőrtelenítő/borotválkozó kategóriában X-Epil márkájával a női vonalat képviseli. Varga Mariann termékmenedzsertől megtudjuk, hogy 2017-hez képest a 2018-as év értékben és darabszámban egyaránt növekedést hozott minden termékkategóriában. Igaz ez az X-Epil borotvákra, az X-Epil szőrtelenítő/gyantázókra és a kiegészítő termékekre is.

Varga Mariann
termékmenedzser
ALVEOLA

– Az elmúlt években az értékesítési csatornák közül a drogériák bizonyultak a legerősebbnek, azonban 2018-ban abszolút növekedés volt tapasztalható a hipermarketpiacon is, illetve erősödtünk az egyéb értékesítési csatornákban, mint például a nagykerekben is – tájékoztat Varga Mariann.

A termékmenedzser szerint tavasszal az értékesítésben tapasztalható egy felfutási időszak, amikor mindenki felkészül a „szezonra”, majd következik néhány magasabb termékdarabszám-eladású hónap, de a nyári időszakot követően sincs drasztikus visszaesés. A borotvák és a szőrtelenítőkrémek értékesítése folyamatosan magas tendenciát mutat, talán a kicsit speciálisabb gyantázó termékeknél figyelhető meg némi szezonalitás.

Pécsi Kármen
trade marketing
specialista
Orbico Hungary

Pécsi Kármen, az Orbico Hungary Kft. trade marketing specialistája az elhangzottakat azzal egészíti ki, hogy a férfi szőrtelenítés kategóriája, beleértve a borotvákat és a különböző testszőrzetápoló készülékeket, jelentősen, több mint 20%-kal nőtt az elmúlt időszakban. Az elektromos borotvák piaca szintén gyarapodást mutatott.

– A Braun őszi aktivitásai különösen erősnek bizonyultak az eladások tekintetében. Ahogy azt a korábbi években tapasztaltuk, az online piacon továbbra is folytatódik a két számjegyű növekedés mind a férfi, mind pedig a női szőrtelenítésben. Továbbá elindult egy szintlépés a hipermarketeknél is, ahol a Braunnak sikerült a vásárlókat a magasabb kategóriájú termékek felé terelni – számol be Pécsi Kármen.

 

 

Hűségesebbek a férfiak a bevált márkákhoz

A Beiersdorf Kft. igyekszik minden korosztály igényeit kiszolgálni termékeivel, széles célcsoporthoz szólnak. Portfóliójukban ennek megfelelően megtalálhatók borotvahabok és borotvagélek is érzékeny és normál bőrű férfiak számára egyaránt, de a hagyományos borotvakrém is fontos része a kínálatuknak.

Jáger Melinda
értékesítési vezető
Beiersdorf

– Természetesen a férfiak körében is találkozhatunk árérzékeny fogyasztókkal, általánosságban viszont elmondható, hogy a férfiaknál sokkal jellemzőbb a márkahűség, és sokan kitartanak az általuk megkedvelt és jól bevált márka, illetve termékek mellett – jelzi Jáger Melinda, a vállalat értékesítési vezetője.

Pécsi Kármen úgy látja, a piac az elmúlt években jelentősen megváltozott. Amellett, hogy a hagyományos szőreltávolító eszközök iránt továbbra is nagy a kereslet, a vásárlók már a többfunkciós (akár arcra, hajra, szakállra, testre is használható) készülékeket is keresik. A hölgyek egyre nyitottabbak az újdonságokra, 2018-ban a pár éve berobbant tartós villanófényes szőrtelenítők piaca értékben 40%-kal nőtt 2017-hez képest. Főként a hosszú távú szőrtelenítési megoldások vonzzák a fogyasztókat, illetve azon eszközök, amelyek nem okoznak bőrirritációt.

Fontos a fiatalok megszólítása

– Tapasztalataink alapján az elmúlt években fokozatosan erősödött az a trend, hogy sok férfi nem mindennap borotválkozik, hiszen divatossá vált a borosta és a szakáll is. Erre reagálva vezettünk be a NIVEA MEN termékcsaládba két új terméket. A NIVEA MEN Sensitive 3-Day Beard Borotvagél hatékony és alapos borotválkozást tesz lehetővé még borostás bőrön is. A borostapuhító formulának köszönhetően biztosítja a kényelmes borotválást, akár egyetlen húzással. Az érzékeny bőrre kifejlesztett NIVEA MEN Sensitive Skin & Stubble Bőr- és Borostaápoló Balzsam pedig egy multifunkcionális termék, amely borotválkozás után after shave-ként használható, azokon a napokon pedig, amikor a férfiak nem borotválkoznak, a borosta puhítására és a viszkető érzés megelőzésére alkalmazható – avat be Jáger Melinda.

A NIVEA MEN szortiment zászlóshajója a NIVEA MEN Sensitive termékcsalád, mely kifejezetten az érzékeny bőrű férfiak részére lett kifejlesztve. A kamillakivonatot tartalmazó etil-alkohol-mentes termékcsalád borotválkozó, after shave és arcápoló termékeket is magába foglal. A NIVEA MEN Sensitive Cooling család pedig a bőrirritáció elleni hatékony védelem mellett a frissítő, üde érzést is garantálja. 2018-ban vezették be a NIVEA MEN Sensitive Recovery termékcsaládot, amely a borotválkozás során kialakuló mikrovágások ellen biztosít hatékony védelmet.

– Kommunikációs terveink között szerepel a NIVEA MEN márkahű fogyasztóinak megtartása mellett, a fiatalabb célcsoport hatékony elérése is. Ehhez a foci nagyszerű lehetőséget biztosít számunkra, hiszen a NIVEA MEN a Real Madrid labdarúgóklub hivatalos szponzora. Ezt az együttműködést ATL-, BTL- és eladóhelyi kommunikációban is használjuk – ismerteti a Beiersdorf Kft. értékesítési vezetője.

Népszerűek a kuponnapok

Az ALVEOLA Kft. legnépszerűbb termékei a leggyorsabb eljárásnak köszönhetően az X-Epil Eldobható női borotvák és az X-Epil szőrtelenítő krémek, melyekkel pár másodperc alatt sima bőr varázsolható. Hátránya, hogy hatása mindössze 2-3 napig tart.

– Aki nem szeretné nap mint nap ugyanazt a műveletet elvégezni, az hosszú távú megoldásokban gondolkodik, tehát valamilyen gyanta terméket választ. Praktikusak az X-Epil Használatra kész gyantacsíkok, melyekhez nincs szükség semmilyen eszközre, önmagában is használhatóak. Az X-Epil patronos szettek, az X-Epil gyantázógépek vagy éppen az X-Epil cukorpaszta használata már kicsit nagyobb gyakorlatot igényel, de cserébe több hétig tartó simaságot eredményez. Az elmúlt 20 év alatt több mint 10 000 db X-Epil gyantázókészüléket adtunk el, és mi sem bizonyítja jobban a márka népszerűségét, mint az, hogy a különböző hozzá tartozó kiegészítő termékek forgalma is folyamatosan növekszik – hangsúlyozza Varga Mariann.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a tavaszi és őszi kuponnapok kihagyhatatlanok a márka esetében. Ezenkívül folytatják az online kommunikációt, mely részben márkaismertség-növelő, részben eladásösztönző megjelenésekre épül.

 

 

 

2019 (is) az újdonságok éve

Az Orbico Hungary Kft. termékei közül az epilátorok emelkednek ki, a vállalat Braun készülékével 2018-ban 50%-os piaci részesedést ért el ebben a kategóriában Magyarországon. A férfi szőrtelenítőkészülékek közül a multifunkciós testszőrzetápolók eladása ugrott meg jelentősen, ebben a kategóriában közel 16 000 darab készüléket adtak el.

– 2019-ben sincs megállás, számos újdonsággal jelentkezik a Braun márka női és férfi szőrtelenítőcsalád. Villanófényes szőrtelenítőkészülékeink már akár 400 000 villanásra is képesek, ezzel akár 22 évre elegendő szőrtelenítési kezelést biztosítanak a teljes testfelületre. A férfi szőrtelenítők közül megjelentek a prémium kategóriás, fémpengével és számos kiegészítővel ellátott szakállvágó és multifunkciós testszőrzet ápolók. Ősztől várhatóan a prémium kategóriás elektromos borotvák fognak megújulni – vetíti előre Pécsi Kármen.

A vállalat júniusban elindította influencer kampányát, amelyben női és férfi szépségápolási termékekről tudhatnak meg több információt kedvenceiktől a fogyasztók.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink