Szingapúrba hogyan jutnak el a magyar élelmiszerek?

Szerző: Trademagazin Dátum: 2024. 04. 26. 11:46

Azt, hogy a magyar agrártermékek, élelmiszerek világszínvonalúak, talán már mindannyian tudjuk idehaza is. A kiváló magyar termőföldeknek köszönhetően tradicionális agrártermékeink és élelmiszereink minősége is kiváló. Ráadásul a magyar innovációknak köszönhetően számos újdonsággal is előrukkol évről-évre a hazai mezőgazdaság.

Ezeknek az újdonságoknak a bemutatására kiváló lehetőséget kínálnak a nemzetközi vásárok, ahol egyúttal számos nemzet újdonságait is megismerhetik a gyártók. Idén áprilisban például több mint ötvenkét országból, mintegy ezerötszáz kiállító részvételével nyílt meg Ázsia egyik legjelentősebb nemzetközi kiállítása Szingapúrban, a Food and Hotel Asia (FHA). A magyar kiállítók 60 négyzetméteres közösségi standján többek között mangalicatermékekkel, galambbal, édességekkel és magyar borokkal várták a beszerzők érdeklődését. Így elmondható, hogy hazánk igazán nívósan képviseltette magát. A rendezvényre kilátogatott a tojásfehérje-alapú tejtermék-helyettesítőket gyártó magyar cég képviseletében Dr. Németh Csaba is. 

– Az ételérzékenység és a proteindúsabb táplálkozás iránti igény témaköre az egész világban téma. Ezekre egyszerre nyújtanak megoldást a tej-, glutén-, szója és hozzáadott cukor-mentes termékeink, melyek fejlesztését a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel közösen a jövőben is folytatjuk. A táplálkozási trendeknek és igényeknek megfelelő termékek Ázsiába történő exportálásánál azonban komolyan figyelni kell a szállíthatóságra, minőségmegőrzési idő hosszára, hiszen a termékeknek hosszú utat kell megtenniük a boltok polcáig. Jelentős részben éppen ezért kezdtünk bele hűtve tárolás nélkül is polcálló valamint mélyhűtött tejtermék-alternatívák illetve azokból készült egészségtudatos termékek fejlesztéseibe – osztotta meg velünk gondolatait Dr. Németh Csaba, élelmiszer-mérnök, c. egyetemi tanár.

Tehát a magyar élelmiszergyártók reményei szerint hamarosan Ázsiában is még több Kárpát-Medencéből származó finomsággal találkozhatnak a fogyasztók.

Végül egy Ázsia-tradíciók-innováció kombinációból született étel receptjét osztanánk meg, méghozzá a tárkonyos kínai kel saláta receptjét és elkészítésének menetét:

Ajánljuk azoknak, akik szeretik sokak kedvencét, a főtt csülköt és valami hozzávaló illő különlegesebb, és persze egészségre is gondoló köreten gondolkoznak. A termelői piacokon sok helyen olyan szép kínai kelt találni, hogy még azoknak is, akik korábban nem készítettek belőle semmit, gyakran nem tudtak neki ellenállni. És ha már egy-kettő bekerül a kosárba, itt egy kiváló megoldás a felhasználására. Sokan a kínai kel kapcsán kizárólag főzelékben gondolkoznak, de most kiderül, micsoda saláta is készíthető belőle.

Hozzávalók:

1 kínai kel

2 evőkanál friss tárkony

1 evőkanál tárkonyecet

a majonézhez:

5 dkg ToTu extrán krémes

1 dl paleolaj (nem paleozóknak olaj)

1/2-1 teáskanál Dijoni mustár (nem paleozóknak mustár)

1-2 teáskanál citromlé

1/2-1 teáskanál porrá őrölt eritrit (nem paleozóknak porcukor)

törött bors

Miközben a ToTu extrán krémest habverővel kevergetjük, vékony sugárban hozzácsorgatjuk az olajat. Ha úgy látjuk, hogy az olaj összekapja a krémet, akkor fejezzük be az olaj hozzácsorgatását, és keverjük addig, amíg a majonéz kisimul, innentől folytathatjuk az olaj hozzáadását. Hozzáadjuk az ízesítő anyagokat. További felhasználás előtt 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek összeérhessenek. Ha valaki nem tart a nyers tojástól, így is készíthet majonézt.

Tárkonyecetet mi magunk is készíthetünk otthon, ha 2 dl 5-10%-os ecetbe 2-3 friss, alaposan megmosott tárkonyágat teszünk, és jól lezárva az edény vagy üveg tetejét 2 hétig érleljük. A tárkonyt később sem kell eltávolítani az ecetből.

A kínai kelt leveleire bontjuk. Átmossuk, lecsepegtetjük, megszárítjuk, majd a torzsás részt kivágva a leveleket 1 cm széles csíkokra vágjuk. A majonézt összekeverjük a tárkonnyal, és a tárkonyecettel végül összeforgatjuk a kel leveleivel.

Kapcsolódó cikkeink