Szeptember 30-ig várják a közétkeztetés szakács csapatainak nevezését

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 20. 10:00

„Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” a témája az ötödik Országos KözÉtkeztetői Szakácsversenynek (OKÉS). Az idei év újdonsága, hogy régiós elődöntőkön is bizonyítaniuk kell a csapatoknak, emellett szakmai mentorok segítségét is kérhetik. A szervezők szeptember 30-ig várják a konkrét ételsorokat, kalkulációkat és tálalási javaslatokat is tartalmazó nevezéseket.

Szeptember 30-ig varjak a kozetkeztetes szakacs csapatainak nevezeset

A közétkeztetők legnívósabb versenyének számító OKÉS-t az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), valamint a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) szervezi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) támogatásával.

A versenybe bármely közétkeztetést végző főzőkonyha 2 fős csapata (1 fő szakács, és 1 fő segítő) benevezhet 2015. szeptember 30-ig. Cégenként akár több csapat is indulhat a megmérettetésen. Az OKÉS ezúttal háromfordulós lesz: először a dokumentumokat (menü, kalkulációk stb.) értékeli a zsűri, majd a régiós elődöntők következnek, a döntőre pedig jövő tavasszal kerül majd sor.

A „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett verseny célja – a hagyományos ízek megőrzése mellett – a tradicionális ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása.

A csapatoknak előételből vagy levesből, főételből és desszertből álló, felnőtteknek szánt 3 fogásos napi menüsort kell megtervezniük. A menühöz felhasznált alapanyagok beszerzési értéke összesen nem haladhatja meg a nettó 420 Ft-ot. Fontos, hogy a menüsorok jellemzően helyi, hazai alapanyagok felhasználásával készült tradicionális ízeket képviseljenek, amik több száz adagban is elkészíthetőek, tálalhatóak és akár kiszállíthatóak. Szintén elvárás, hogy az ételek – a vonatkozó élelmiszerbiztonsági szabályok betartásával – 3 óra alatt, egy átlagosan felszerelt főzőkonyhán, hétköznapi körülmények között is elkészíthetőek legyenek, de számít az újszerűség és a kreativitás is:

A novemberi régiós elődöntőkben a versenyzőknek 5 adagban kell majd elkészíteniük a nevezett ételeket, a jövő tavaszi döntőbe pedig a legjobb tíz csapat juthat be.

(Képünk a tavalyi versenyen készült)

 

A versennyel kapcsolatos további részletek és a nevezési lap elérhető a NÉBIH weboldalán:

http://portal.nebih.gov.hu/-/okes-2015-2016-orszagos-kozetkeztetoi-szakacsverseny

 

 

Kapcsolódó cikkeink