Szeptember 30-ig várják a közétkeztetés szakács csapatainak nevezését
„Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” a témája az ötödik Országos KözÉtkeztetői Szakácsversenynek (OKÉS). Az idei év újdonsága, hogy régiós elődöntőkön is bizonyítaniuk kell a csapatoknak, emellett szakmai mentorok segítségét is kérhetik. A szervezők szeptember 30-ig várják a konkrét ételsorokat, kalkulációkat és tálalási javaslatokat is tartalmazó nevezéseket.
A közétkeztetők legnívósabb versenyének számító OKÉS-t az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), valamint a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) szervezi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) támogatásával.
A versenybe bármely közétkeztetést végző főzőkonyha 2 fős csapata (1 fő szakács, és 1 fő segítő) benevezhet 2015. szeptember 30-ig. Cégenként akár több csapat is indulhat a megmérettetésen. Az OKÉS ezúttal háromfordulós lesz: először a dokumentumokat (menü, kalkulációk stb.) értékeli a zsűri, majd a régiós elődöntők következnek, a döntőre pedig jövő tavasszal kerül majd sor.
A „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett verseny célja – a hagyományos ízek megőrzése mellett – a tradicionális ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása.
A csapatoknak előételből vagy levesből, főételből és desszertből álló, felnőtteknek szánt 3 fogásos napi menüsort kell megtervezniük. A menühöz felhasznált alapanyagok beszerzési értéke összesen nem haladhatja meg a nettó 420 Ft-ot. Fontos, hogy a menüsorok jellemzően helyi, hazai alapanyagok felhasználásával készült tradicionális ízeket képviseljenek, amik több száz adagban is elkészíthetőek, tálalhatóak és akár kiszállíthatóak. Szintén elvárás, hogy az ételek – a vonatkozó élelmiszerbiztonsági szabályok betartásával – 3 óra alatt, egy átlagosan felszerelt főzőkonyhán, hétköznapi körülmények között is elkészíthetőek legyenek, de számít az újszerűség és a kreativitás is:
A novemberi régiós elődöntőkben a versenyzőknek 5 adagban kell majd elkészíteniük a nevezett ételeket, a jövő tavaszi döntőbe pedig a legjobb tíz csapat juthat be.
(Képünk a tavalyi versenyen készült)
A versennyel kapcsolatos további részletek és a nevezési lap elérhető a NÉBIH weboldalán:
http://portal.nebih.gov.hu/-/okes-2015-2016-orszagos-kozetkeztetoi-szakacsverseny
Kapcsolódó cikkeink
Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pestise
Kiskérődzők pestise vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal…
Tovább olvasom >Kimutatták a kiskérődzők pestisének vírusát Zala vármegyében
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma kimutatta a kiskérődzők pestisének…
Tovább olvasom >Nébih: konyhakész hántolt árpát hívott vissza a gyártó
Rovarszennyeződés miatt az Életfa Élelem Kft. visszahívta a forgalomból a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Turizmus 2024 decemberében: növekvő vendégforgalom, eltérő regionális trendek
2024 decemberében a magyarországi turisztikai szálláshelyek vendégforgalma jelentős növekedést mutatott…
Tovább olvasom >Újra magyar Gault&Millau
8 év után visszatért, és újra Magyarországon teszteli az éttermeket…
Tovább olvasom >Változik a Balaton: nyolc éve befagyott, most rekordmeleget mérnek
Nyolc évvel ezelőtt a Balaton teljesen befagyott a hosszan tartó…
Tovább olvasom >