Széchenyi-kártya: 700 milliárdos hitelkihelyezés

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 09. 30. 00:04

A Széchenyi-kártya (SZK) a válsággal még vonzóbb lett. Bár az igénylések száma jelentősen nőtt, a kiutalásoké nem, mert maradt a szigorú banki szűrő, amit a koordinálást végző KA-VOSZ is támogat. Az FN.hu-nak Krisán László vezérigazgató adott interjút.

A vezérigazgató elmondta, hogy a hitelkihelyezés elérte a 700 milliárd forintot. Jelenleg nincs olcsóbb termék a piacon, mert az SZK thm-je 11,4 százalék, vagyis havi 1 százalék alatt van, míg a piaci kamat évi 18 százalék. Az SZK 300 helyen igényelhető az országban, két héten belül kaphat hitelt a vállalkozó, 10 millió forintig ingatlanfedezet nélkül, 25 millió forintig esetleges ingatlanfedezet kérése mellett. A bankszektor mintegy 70 százalékát képviselő öt bankcsoport van benne a programban, teljes területi lefedettséggel. A mindenkori állam a kamat- és garanciatámogatással biztosítja, hogy az SZK versenyképes és biztonságos legyen.
Új termékek kifejlesztésére is sor került, melyek csak arra várnak, hogy a kormány rábólintson piaci bevezetésükre. Az SZK folyószámlahitel mellett lehetőség lenne az SZK konstrukcióhoz hasonló beruházási- és forgóeszközhitel, valamint faktoring beindítására.
Eddig összességében a kérvények ötödét utasították el. Jelenleg megfigyelhető az a tendencia, hogya vállalkozók elfordultak a tízéves hitelektől és a következő egy-két év túlélésére próbálnak berendezkedni. A hitel-bedőlések aránya mintegy 3,5 százalék, de a jövőben várhatóan emelkedik majd azok száma, akiknek fizetési nehézségeik lesznek.




Kapcsolódó cikkeink