Százezer munkahelyet teremtene itthon az olimpia

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 18. 10:55

A 2024-es budapesti olimpia igazi nyertesei a hazai szállodák és a vendéglátóhelyek lennének, a sportesemények 600-800 ezer plusz vendégéjszakát, vagyis az átlagos látogatottság három-négyszeresét eredményezhetik. A szállodák bevételei ebben az időszakban megnégyszereződnének, miközben százezer új munkahellyel bővülne az ágazat – jelentette ki a Magyar Időknek Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

olimpia

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: várakozásaik szerint a nyolc év múlva sorra kerülő nyári olimpiai és paralimpiai játékok mintegy 4-5 hetes időszakában rendkívüli kereslet mutatkozna Budapest, illetve a vidéki versenyhelyszínek, a Balaton, Debrecen, Győr, Miskolc, Szeged, Székesfehérvár, Veszprém iránt.

Ebből országszerte valamennyi, a turizmusban érdekelt vállalkozás profitálna, de jól járnának a kereskedők és az egyéb területen dolgozó cégek, illetve például a légi és közúti vagy a folyami közlekedésben tevékenykedő szolgáltatók. – Hazánk nyertes pályázata esetén a szállodai szobák mindegyike el fog kelni az olimpia idejére, ami azt jelenti, hogy a hotelek a számukra nagyon értékes, július-augusztusi időszakban magas árakon, biztos kereslettel tudják majd értékesíteni a szobákat. Úgy számolunk, hogy a nyári főszezonban jellemző látogatottság három-négyszerese és a szállodák bevételeinek megnégyszereződése várható erre az időszakra.

Mindez tovább erősítené a magyar piaci szereplők versenyképességét – fogalmazott az elnök. Ismertette: hazánk pályázatát a Budapest 2024 Zrt. készíti el, illetve nyújtja be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) részére az ősz során, a helyszínről jövő szeptemberben döntenek Limában.

A sikeres pályázat elengedhetetlen feltétele a NOB által meghatározott szállodai kapacitás biztosítása az országban. – Élénk érdeklődést mutatnak a szállásszolgáltatók. Mostanáig több mint 120 budapesti és vidéki szálloda írta alá a nagyon kedvező feltételeket kínáló előszerződéseket. Közöttük vannak például a hazai szállodavállalatok – Accent Hotels, Accor Hotels, Continental Group, Danubius Hotels, Hunguest Hotels, Mellow Mood Hotels, ZeinaHotels Group –, amelyek valamennyi, általuk működtetett szállodára szerződtek. Továbbá sok önálló hotel is jelentkezett a fővárosból és vidékről, a kijelölt helyszínekről, illetve azok vonzáskörzetéből – sorolta Niklai Ákos.

Hozzátette: a vidékre tervezett sportesemények környékén lévő kisebb, magántulajdonban lévő önálló hotelekre, panziókra is nagy szükség van a sikeres pályázathoz. Számukra például a munkahelyteremtés mellett a regionális értékek, a helyi termékek, a hungarikumok, sajátos szolgáltatások népszerűsítése is újabb üzleti lehetőségeket jelenthet.

– Már az előkészítés éveiben jelentős előrelépés ígérkezik az ágazatban, ami az egész gazdaságra ösztönző hatással lesz. A közeljövőben beindul a magántőke, több fejlesztés készül a szállodaiparban, emellett a kormányzat turisztikai koncepciója is az ország vonzerejét növeli. Mivel a turisztikai látogatottságunk folyamatosan bővül, 2024 után sem kell attól tartani, hogy feleslegessé válik az addig megvalósuló kapacitásbővítés – mondta a szövetség vezetője.

Fürjes Balázs, a 2024-es olimpiai pályázat kormányzati felelőse szerint az ötkarikás pályázat és a rendezés gyorsítópályára helyezi a magyar gazdaságot. – Sokkal több üzletember és turista látogatna el a magyar fővárosba a játékok előtt, közben és után, a mostani, évente 3,5 milliós látogatószámot az olimpiarendezés 5 millióra növelné – fogalmazott. (Thurzó Katalin, magyaridok.hu)

Kapcsolódó cikkeink