Szárnyát vagy combját?
Az élelmiszerpiac egészét sújtó gazdasági nehézségeken túl 2022 első felében még a madárinfluenza is nehezítette a kereskedelem igényeinek kielégítését szárnyas tőkehúsból. Bár a piaci szereplők az év második felében az eladások visszaesésére számítanak, hosszú távon a gondosan nevelt szányasokból készült, több szempontból „mentes”, fenntarthatóan csomagolt minőségi márkatermékek jól jöhetnek ki a fogyasztói trendek változásaiból.
Madárinfluenza, takarmányár-emelkedés, infláció – ezekről szólt a baromfipiac idei első féléve. A madárinfluenza következtében kialakult áruhiány és a hatósági árazás bevezetése, amely a keresletet megtöbbszörözte, együttesen lehetetlenné tették a gyártók számára a kiskereskedelem teljes körű kiszolgálását.
– A versenytársaktól kieső mennyiségek miatt ránk mint piacvezetőre a szokásosnál sokkal nagyobb nyomás hárult volumenoldalról, amit többé-kevésbé sikeresen abszolváltunk – mondja Lippai Attila, a Master Good Kft. kereskedelmi igazgatója. – Ugyanakkor a tavaszi-nyár eleji időszakban a normál vágási darabszámunknak akár másfélszeresét is el tudtuk volna adni, ezért érintett különösen kellemetlenül a pandémia okozta telepítési tilalom. Hovatovább az emelkedő rezsiköltségek életbe lépése után az év végéig 15-20%-os mennyiségi visszaesésre számítunk.
A hatósági árazás következtében a kiskereskedelem promóciós stratégiája is jelentősen megváltozott, egyszerűsödött, hívja fel a figyelmet a kereskedelmi igazgató. A melltermékek eltűntek a havi aktivitási tervekből, és e legfontosabb termék híján az akciók részaránya az árbevételen belül jelentősen visszaesett. A nyár második felétől azonban új szelek fújnak mind a diszkontláncok, mind a hipermarketek irányából. Partnereik folyamatosan kutatják az olcsóbb, kisebb kiszerelésű, árérzékenyebb fogyasztók által kedvelt termékeket, hiszen a rezsiköltségek emelkedése jelentősen átrendezheti a családok élelmiszer-jellegű kiadásainak büdzséjét.
– Amennyiben október elsejétől a hatósági árazás eltörléséről döntene a kormány, várhatóan ismét megváltozna a promóciós stratégia – emeli ki Lippai Attila.
Új trendek jöhetnek
– A madárinfluenza a hízottkacsa-piacot is radikálisan érintette – állapítja meg Iványi Levente, a Pro-Duck Kft. ügyvezetője. – Úgy gondolom, hogy a magas takarmányár, illetve az ebből következő magas végtermékár a keresletre is befolyással lehet a közeljövőben.
Iványi Levente szerint a következő hónapokban, talán években a baromfipiacon több jelentős, akár egymással ellentétes irányú trend is megjelenhet. Úgy véli, hogy az általános húsfogyasztásban egyes baromfi-kategóriák, például a csirke forgalmi részesedése a jelentős áremelkedések ellenére is tovább emelkedhet. A háztartások költségterheinek jelentős mértékű növekedésével az éttermi vendéglátás kilátásai újra negatív irányba változhatnak, és az otthoni főzés újra előtérbe kerülhet.
– A vásárlók változatlanul keresni fogják a jó minőségű, megbízható termékeket, de ezzel egy időben a jó minőséghez kapcsolódó megfelelő ár, vagyis a jó ár/érték arány még fontosabb lesz a következő években – jósolja az ügyvezető. – Mindezek mellett a vásárlók egy része igényelni fogja az olyan csomagolási nagyságokat, amelyek megvásárlása nem jelent jelentős egyszeri kiadást.
Genetikától a csomagolásig
Bár a tőkehús önmagában kevesebb innovációs lehetőséget rejt, mint egy továbbfeldolgozott termék, a megjelenést és a minőséget lehet és kell is javítani.
A Master Goodnál például jelenleg egy közel 100%-ban „zöld” csomagolóanyag tesztelése folyik, igyekeznek ugyanis termékeik előállításának ökológiai lábnyomát csökkenteni.
– Húskészítmények esetében már jelentősebb az innováció ereje, rengeteg fejlesztésünk zajlik ebben a percben is – árulja el Lippai Attila. – Dolgozunk például egy vegán termékcsalád kifejlesztésén, mert, bár kimondottan húsfeldolgozásból élünk, tökéletesen tisztában vagyunk a legfrissebb trendekkel, és abban hangsúlyos szerepet kapnak a húshelyettesítő termékek. Szintén napirenden van a kényelmi termékek piacára való belépésünk: a főzés-sütésre túl sok időt fordítani nem akaró vagy nem tudó vásárlói réteg igényeit hamarosan egy hűtött készételcsaláddal fogjuk kiszolgálni.
A Master Good Kft. baromfi-termékcsaládjai GMO- és antibiotikum-mentesek, 100%-ban magyar csirkéből készülnek, teljes körforgásos gazdálkodás keretein belül.
– Cégünk büszkesége a Tanyasi termékcsalád, amely az iparitól teljesen eltérő genetikájú, a méltán híres francia bresse-i csirke magyar leszármazottja, amely egy szabadtartású, Magyarországon nagyüzemi keretek között egyedülálló módon nevelt állomány – emeli ki a kereskedelmi igazgató. – Mind a GMO-mentes, mind a zászlóshajóként funkcionáló Tanyasi termékeink jelentős marketingtámogatást élveznek, melyeknek ma már elengedhetetlen része a social media aktív használata is.
Az egyedi keresése
A Pro-Ducknál a fejlesztések és innováció iránya az elmúlt években egyértelműen a hosszú távú fogyasztói trendekhez igazodott.
– Ennek megfelelően a portfóliónkban jelentős változtatást hajtottunk végre – informálja lapunkat Iványi Levente. – Korszerűsítettük gyártási, csomagolási technológiánkat, amellyel gyártási kapacitásunk és a fogyasztói igényekhez kapcsolódó rugalmasságunk növekedett. Mindezt úgy, hogy termékeink minősége változatlanul, a fogyasztók által jól érzékelhetően kifogástalan legyen.
A cégnél keresik azokat a termékeket, amelyek külföldön már bizonyítottak, de a magyar kiskereskedelemben nem találhatók. Ilyen pl. a húsgalambvágás és -forgalmazás, amellyel egyedülállóak a magyar piacon.
– Bízzunk abban, hogy néhány kereskedelmi partnerrel közösen ki tudjuk alakítani ennek a kiváló terméknek stabil forgalmazását, fogyasztását! – tekint előre optimistán az ügyvezető. //
A lúdágazat kitörési pontja a termelői integráció
Szakmai konzultáció szükséges a magyar lúdágazat jövőjéről, meg kell tárgyalni azokat a lehetőségeket, kitörési pontokat, amelyek meghatározzák ezt az ágazatot 2023-tól 2030-ig, és amelyek mentén az ágazat minden szereplője sikeres lehet – hívta fel a figyelmet dr. Nagy István agrárminiszter a XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál szakmai napján.
A miniszter elmondta, komoly kihívásokkal néz szembe az ágazat, az egyik legkomolyabb probléma a madárinfluenza, ami idén főleg a víziszárnyas-ágazatban okozott jelentős problémákat. Az állategészségügy felértékelődött az agráriumban, éppen ezért kérte fel a tárcavezető Bognár Lajos országos főállatorvost, hogy minden erejét erre a területre irányítsa, tartsa a kapcsolatot a tenyésztőkkel, folyamatosan mérje fel, hol lehet kockázat.
Nagy István rámutatott, hogy az Agrárminisztérium továbbra is támogatja a baromfitenyésztőket. A libatartással foglalkozók számára a legutóbbi telephelyfejlesztési pályázatokon ez idáig 67 kérelem nyert támogatást több mint 8,5 milliárd forint értékben. A 2023-tól induló KAP Stratégiai Tervben továbbra is fenntartják az állattenyésztés kiemelt támogatását, így a baromfiágazat támogatását is. A tárcavezető a termelői integrációk létrehozásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az a lúdágazat kitörési pontja. A termelői integrációk létrehozása az eredményesebb érdekérvényesítés szempontjából is lényeges. Hangsúlyozta, Magyarországon azok az agrárágazatok sikeresek, melyekben 80% fölötti az integráció aránya.
Dr. Nagy István arról is beszélt, hogy a tenyésztők összefogása és egymás iránti figyelme, illetve munkájának tisztelete végtelenül fontos. A lúdtenyésztésben világszinten is komoly pozíciót tudhat magáénak Magyarország. Minél tovább növelik a presztízsét, annál inkább növelik az értékét is. A cél, hogy az ágazat minden szereplője tudjon lépni egyet előre. //
Kapcsolódó cikkeink
A nyári ludak után házi baromfiban is megjelent a madárinfluenza
Alig néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi…
Tovább olvasom >Kacskaringós röppályán
Talán örülnének egy kis unalomnak és kiszámíthatóságnak a baromfipiac szereplői,…
Tovább olvasom >Agóra-Vízió: A Magyar Termékek iránt a jövőben sem csökken majd a kereslet
Rendkívül sikeres 10. jubileumi konferenciát tartott a Magyar Termék Nonprofit Kft.…
Tovább olvasom >További cikkeink
FAO: Itt az idő, hogy valósággá tegyük az egészséges, tápláló és megfizethető étrendhez való jogot
Az idei élelmezési világnap témája „Az élelemhez való jog a jobb életért…
Tovább olvasom >Stabilizálódott a termőterület nagysága a hazai dohányágazatban
Az ágazat szereplői bizakodással vetették bele magukat az idei munkába…
Tovább olvasom >Beindulnak az online előfizetéses hűségprogramok Magyarországon
Az előfizetéses hűségprogramok előnyei közül a legvonzóbb a vásárlás teljes…
Tovább olvasom >