Számos új lehetőség nyílik az agráriumban
A jövedelmezőség fejlesztését, továbbá a hatékonyság és a megváltozott klímával szembeni alkalmazkodóképesség növelését is szolgálják az új agrár- és vidékfejlesztési pályázati felhívások – mondta ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Pécsen.

(Fotó: AM/Vermes Tibor)
Feldman Zsolt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) baranyai szervezete által szervezett gazdálkodói fórum előtt tartott sajtótájékoztatón kijelentette: a kormány feladata, hogy segítséget adjon és lehetőséget nyújtson a magyarországi gazdálkodók számára, ennek megfelelően idén számos pályázati kiírás jelenik meg az agráriumból élőknek. Közölte: már lehet pályázni a nagyobb, összetettebb öntözésfejlesztési beruházások megvalósítása érdekében, hogy a gazdák meg tudjanak felelni a klímaváltozás okozta kihívásoknak, s sokszínűbbé tudják tenni termelési szerkezetüket, illetve biztosíthassák termésüket. Kiemelte, hogy olyan pályázati lehetőségek is megjelennek 2025-ben, amelyek a területek alternatív hasznosítását segítik, például gyep vagy erdészeti rendszerek létrehozását támogatják, ezek keretében „méltányosan kompenzált földhasználatváltás ösztönző programokat” indítanak. A kis gazdaságok erősítését szolgálja az az új pályázati lehetőség, amely március 5-én nyílik meg. A mezőgazdasági kisüzemeket, a legkisebb – élelmiszer- és terményelőállítással foglalkozó – termelőket segítő pályázati konstrukció keretében tízmillió forintos támogatást nyújtanak 85 százalékos intenzitás mellett – ismertette. Feldman Zsolt kitért arra, hogy a 2022-es aszály óta sok magyarországi gazda tudatosan igyekezte hozzáigazítani gazdálkodását a megváltott éghajlati viszonyokhoz, sikerrel erősítette meg gazdaságának ellenállóképességét. A kormány már csak ennek tudatában is arra biztatja a mezőgazdászokat, hogy igyekezzenek a „talajnedvességet jobban megtartó, fenntartható gazdálkodási gyakorlatokat” folytatni és diverzebb termelési szerkezetet kialkítani, hiszen „gazdaságilag is és klíma szempontjából is így lesz ellenálló egy-egy mezőgazdasági termelő” – emelte ki.
Papp Zsolt György, a NAK elnöke a klímaváltozást és a szabadkereskedelmi megállapodásokat jelölte meg az agrárium legnagyobb kihívásai között
Úgy vélte, a gazdák számára manapság különösen fontos annak eldöntése, hogy mit és milyen körülmények között termeljenek. Horváth Zoltán, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal főispánja azt mondta: az európai és a magyar agrárium helyzete azért is bonyolult, bizonytalan jelenleg, mert egyelőre a 2027 utáni európai támogatási rendszer részletei nem ismertek, az Ukrajnában megtermelt gabona európai piacon való megjelenésével kapcsolatban is vannak bizonytalanságok, továbbá az Európai Unió és a dél-amerikai országok közötti megállapodásnak is hatása lesz a magyar gazdákra. Hozzáfűzte: ezzel együtt a pályázati felhívások számos lehetőséggel kecsegtetnek idén, a baranyai gazdák körében pedig népszerűek a pályázati lehetőségek, azokon országos összevetésben is kimagasló arányban indulnak a vármegyéből.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Rengeteg pályázat a gazdálkodóknak és jó ütemben teljesül az agrártámogatások kifizetése
A tavalyi évhez képest gyorsabban halad az agrártámogatások kifizetése, a…
Tovább olvasom >AM: eredményesek a ragadós száj- és körömfájás kapcsán megtett intézkedések
Eredményesek a magyar járványvédelmi intézkedések a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >A nyúlhús piaca: nemzetközi trendek és hazai kihívások
A nyúlhús az egyik legegészségesebb fehérjeforrás, hiszen alacsony zsírtartalommal, magas…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >Árrésstop kontra áfacsökkentés: megoldás az inflációra vagy politikai viták terepe?
A kormány március közepétől életbe léptette az árrésstopot, amely szerint…
Tovább olvasom >