Szallas.hu: díjazták az év legjobb szálláshelyeit

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 30. 10:48

Kiosztották az Év szállása 2015 verseny díjait: több mint 300 ezer vendégértékelés és 60 ezer szavazat, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján az idén a négycsillagos superior Hotel Kapitány Sümeg vehette át az Év Szállásának járó elismerést – közölte a versenyt elindító Szallas.hu portál az MTI-vel csütörtökön.

hotel kapitany sumeg

Az Év turisztikai települése a verseny történetében immár második alkalommal Hajdúszoboszló lett, míg az Év Turisztikai Attrakciója címet a miskolctapolcai Avalon Park nyerte. A Szallas.hu szállásközvetítő portál immár harmadik alkalommal adta át a magyar turizmus legkiemelkedőbb minőségi díjait.

A közlemény kiemeli: az idei verseny megmutatta, hogy az évről évre bővülő belföldi turizmus előnyeit azok a szálláshelyek tudják igazán kiélvezni, amelyek programturizmusban és régiófejlesztésben is gondolkodnak. Az Év Szállása fődíjat elnyerő Hotel Kapitány Sümeg a vár üzemeltetésével a térség turisztikai menedzselésében is szerepet vállal, többletbevételt hozva ezzel az egész régiónak.

A közleményben Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője kifejtette: egy-egy beruházásnál tisztán kirajzolódik a foglalási statisztikákból, hogy az adott fejlesztés hogyan változtatja meg a környékre irányuló turizmust. Az Év Turisztikai Attrakciója címet elnyerő miskolctapolcai Avalon Park például komoly marketingerőt képvisel az egész Bükk környéki régió fellendülésében, a vendégek és a konferenciaszervezők figyelmét is újra ráirányította erre a térségre – tette hozzá.

A kelet-magyarországi térség turisztikai vonzerejét mutatja, hogy 60 ezer közönségszavazat győzteseként Hajdúszoboszló 2013 után ismét elnyerte az Év Turisztikai Települése címet, és a szavazók körében legnépszerűbb 4-5 csillagos szálláshelynek is a Hotel Silver Hajdúszoboszló bizonyult. A szakértő szerint mindez iskolapéldája annak, hogy a városhoz kötődő erős turisztikai marketing rövid és hosszú távon hogyan lesz kifizetődő. A rengeteg fürdővárosi konkurens ellenére Hajdúszoboszló nem veszít lendületéből, évekre visszamenőleg a legnépszerűbb belföldi turisztikai célpont a magyarok körében, Budapesttől való jelentős távolsága ellenére ide érkezik a legtöbb foglalás – tette hozzá Szigetvári József.

Idén a szállásadó seregszemle egyik legerősebb mezőnye az apartman, vendégház kategória volt, melyben a zsűri három szakmai díjat adott át: a rusztikus stílusú mátrakeresztesi Templomvölgy Resortnak, a természet közeli Natura Hill Zebegénynek és az Év Innovatív Szálláshelyének járó különdíjat is elnyerő monoszlói Liszkay Borkúriának. A díjazott szálláshelyek kategóriái jól mutatják a vendégigények átalakulását. Az apartmanok ma már nemcsak az olcsóbb szálláshelyet kereső családok és a hátizsákos turisták célpontjai, hanem az egyedi hangulatra és miliőre vágyóké, akik a 4-5 csillagos szállodákban megszokott kifogástalan színvonalat keresik. Megjelent az újdonságnak számító luxusapartman kategória, és a jó minőséget megfizethető áron kínáló szállások száma is jelentősen megnőtt.

Nemcsak belföldi pihenéskor választják előszeretettel az apartmanokat és panziókat, hanem külföldi szálláshelykereséskor is. A legtöbb és legpozitívabb vendégértékelések alapján megválasztott Év Külföldi Szállása a marosvásárhelyi Pensiunea Doina & Jenő lett.

A Kismama magazin szakmai véleménye alapján a zala megyei 4 csillagos Kolping Hotel Spa & Family Resort kapta az Év Bababarát Szálláshelye elismerést, míg a Femina.hu olvasóinak szavazatai alapján az Év Wellness Szálláshelyének a 4 csillagos Hotel Castello Siklóst választották. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink