Szakmai javaslatok az NTAK működéséhez
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) fontosnak tartja, hogy a vendéglátó-vállalkozásokat érintő aktuális problémákra felhívja a döntéshozók figyelmét.
Minthogy a vendéglátóhelyek kötelező adatszolgáltatásával kapcsolatban a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) honlapjáról megismert információk kapcsán folyamatosan vetődtek fel újabb kérdések, az ipartestület csatlakozott az érintett szakmai szervezetek közös kezdeményezéséhez, amely szerint levélben kért egyeztetés keretében szerették volna megvitatni a kérdést a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) illetékeseivel.
Időközben az MTÜ a megfelelő felkészülés érdekében az adatszolgáltatás kezdő időpontjának (2022. július 1.) módosítását kezdeményezte időponthatárok megnevezése nélkül, így a konkrét javaslatokat tartalmazó levél elküldése egyelőre felfüggesztésre került.
Elképzelhető, hogy az NTAK koncepciójában kiigazításokra, pontosításokra kerül majd sor, így előfordulhat, hogy az ipartestületben megfogalmazódott kérdések és problémák az adatok rögzítésével és továbbításával összefüggésben, valamint a rendszerrel kapcsolatban megfontolásra javasolt további szempontok ugyancsak változnak, ezért ezekkel később foglalkozunk.
Ugyanakkor a szakmai tapasztalatokra és a jól működő külföldi példákra építve az MVI egy új, életszerű módját javasolja a termékskála kategorizálásának, amelynek részei a következők:
– étel
– ital
– elvitelből/kiszállításból eredő ételbevétel
– elvitelből/kiszállításból eredő italbevétel
– büfétermékek
– felszolgálási díj
– rendezvényétkeztetés
– terembérlet
– egyéb rendezvénybevétel (technika, eszközbérbeadás, programszervezés)
– egyéb vendéglátó üzemeltetéshez kapcsolódó bevételek (shoptermékek, futárköltségek)
– kiszolgált vendégek megközelítő száma
Az ipartestület állásfoglalása szerint az adatszolgáltatás célja csak a vendéglátáshoz, illetve a turizmushoz kapcsolódó bevételek nyilvántartása lehet.//
Kapcsolódó cikkeink
MTÜ: hatvan pályázó százhúsz alkotást nyújtott be a Tokaj Mozaik Tervpályázatra
Hatvan pályázó százhúsz alkotást nyújtott be a Tokaj Város Önkormányzata…
Tovább olvasom >Jelöljön Ön is, ki kapja a Gundel-díjat 2025-ben!
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai szakíró…
Tovább olvasom >Az egyszerűsített egyszerűsítése
Kovács László, az MVI elnöke több szakmai szervezet (Turisztikai és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Időutazó IPA
A Dreher Sörgyárak Sörműhelyének különleges márkája, az ANTL, 2021 óta…
Tovább olvasom >Tudatosabb konyhával a pazarlás ellen – menütervező kiadvánnyal segíti a Nébih a háztartásokat
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja új, a…
Tovább olvasom >Csődbe ment az Unitravel Kft. utazási iroda
Csődbe ment az Unitravel Kft., így vállalásait nem tudja teljesíteni,…
Tovább olvasom >