Az orosz importtilalom felerősíti az árcsökkenést a magyar mezőgazdaságban

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 15. 12:00

Az orosz importtilalom felerősíti az árak csökkenést a magyarországi agrártermékek piacán – mondta Lukács László agrárszakértő, a Tejtermék Tanács korábbi ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.

gyumolcs2

A szakértő azt követően mondta el véleményét, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette legfrissebb tájékoztatóját a mezőgazdasági termelői árak alakulásáról. A pénteken közölt adatok szerint a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára 9,8 százalékkal volt alacsonyabb júniusban, mint tavaly ugyanekkor. Ezen belül a növényi termékek termelői árának csökkenése júniusban tovább gyorsult; a májusi 14,9 százalékos esés után 15,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni értük, mint egy évvel korábban. Lassult az élőállatok és állati termékek felvásárlási árának növekedése, 1,9 százalékos volt a tizenkét havi drágulás a májusi 2,3 százalék után.

A szakértő szerint problémát jelent, hogy a mezőgazdasági termékek felvásárlási árának alapvetően csökkenő tendenciáját „derékba kapta” az orosz embargó, felerősítve azt. Úgy vélte, az embargó közvetett hatása jelentős, mivel piaci zavart okozhat, hogy más országok – Németország, Lengyelország, Spanyolország – termékei bennragadnak az unióban.

Ha az embargó kitart az év hátralévő részében, az kínálati piacot teremt, így egyensúlyvesztés következhet be. Ha piaci zavar keletkezik, az jelentős fogyasztói áresést vetít előre – húzta alá.

Lukács László szerint két lépést kellene nagyon gyorsan megtenni az esetleges piaci zavarok elkerülése érdekében. Elsőként EU-konform piacvédelmi intézkedéseket kellene foganatosítani, ezek közül az áfa-csökkentés szükségességét és a tisztességtelen piaci szereplők elleni határozottabb fellépést emelte ki.

Emellett a növekedési hitelprogramban (nhp) a jelenleg elérhetőnél nagyobb összegre – és más fedezeti összetételben garantálva – olyan állami hiteltámogatást kellene kidolgozni, ami segít átvészelni az ágazat szereplőinek ezt az időszakot.

A mezőgazdasági termékek árának júniusi csökkenését értékelve Lukács László kiemelte: az árváltozás termékpályánként eltérő irányú és dinamikájú, aminek véleménye szerint három fő oka lehet. Egyrészt vannak olyan termékpályák, ahol igen erős volt a bázis, azaz magas volt a tavaly júniusi ár, ilyen egyebek között a burgonya, a tej, a zöldség és gyümölcságazat – itt piaci kompenzáció zajlott le júniusban. Emellett szezonális hatásról is beszélni lehet, az idénytermékek most ugyanis túlreprezentáltak, a mennyiség alapján nagyobb a részesedésük, ami hozzájárul az árcsökkenéshez. Megjegyezte, hogy az idén az időjárás is kedvezett a magasabb hozamnak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink