Száguld a német export

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 11. 11:01

Rekordnagyságúra nőtt Németország külkereskedelmi többlete márciusban, miután a vártnál nagyobb mértékben növekedett az export, illetve csökkent az import.

Berlin

A német statisztikai hivatal (Destatis) kedden közzétett előzetes adatai szerint márciusban az előző hónaphoz képest, szezonális és naptári hatással kiigazítva, a kivitel értéke 1,9 százalékkal, 101,3 milliárd euróra emelkedett, míg a behozatalé 2,3 százalékkal, 77,6 milliárd euróra csökkent, így a kereskedelmi mérleg többlete 23,6 milliárd eurót tett ki, ami 1990 augusztusa óta a legmagasabb érték.

Elemzők arra számítottak, hogy az export értéke 0,1 százalékkal, az importé pedig 0,4 százalékkal csökken márciusban, miután februárban a kivitel értéke 1,3 százalékkal, a behozatalé pedig 0,4 százalékkal növekedett.

Tavaly márciushoz képest Németország exportjának értéke 0,5 százalékkal, a behozataláé pedig 4,3 százalékkal csökkent.

A kiigazítatlan adatok szerint az idei év harmadik hónapjában Németország 107 milliárd euró értékben exportált és 80,9 milliárd euró értékben importált javakat. A kereskedelmi mérleg 26,0 milliárd eurós többlettel zárt az előző havi 20,2 milliárd euró után. Tavaly márciusban 23 milliárd euró volt a szufficit.

A folyó fizetési mérleg egyenlege 30,4 milliárd eurós többletet mutatott márciusban az előző havi 21,1 milliárd euró után. Tavaly márciusban 27 milliárd eurót tett ki a többlet.

Az idei első negyedév végén a német külkereskedelmi mérleg többlete 59,6 milliárd eurót tett ki, a folyó fizetési mérlegben pedig 65,7 milliárd eurós többlet alakult ki.

Az Európai Unió tagállamaiba márciusban 1,7 százalékkal exportált többet Németország az egy évvel korábbinál, míg importja 2,1 százalékkal csökkent. Németország euróövezeti exportja 1,0 százalékkal nőtt, az euróövezeten kívüli uniós tagállamokba pedig 2,9 százalékkal exportált többet, mint egy évvel korábban. Az Európai Unión kívüli export 3,4 százalékkal csökkent éves összehasonlításban.

Az euróövezeti országokból az import 2,1 százalékos, az euróövezeten kívüli uniós tagállamokból pedig 0,4 százalékos csökkenést mutatott. Unión kívüli országokból 8,3 százalékkal mérséklődött a német import értéke. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink