Sütőipar: Jönnek az MI támogatásával fejlesztett első termékek
Iparágában Magyarországon elsőként a Hajdúsági Sütödék-csoport leánycégei jelennek meg hamarosan a piacon a Mesterséges Intelligencia (MI) támogatásával fejlesztett sütőipari termékekkel – jelentette be egy debreceni sajtótájékoztatón Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója.
A vezető szerint 2022 novemberétől megváltozott a világ, a nagy nyilvánosság számára is elérhetővé váltak a különböző képességű MI-platformok. Mindenki „kóstolgatja” a technológiát, próbálja elképzelni mit, milyen módon használhat belőle az élete, munkája szempontjából.
„Bár sok a félelem, ám erről a szekérről nem érdemes lemaradni. Már csak azért sem, mert ez a szekér holnap sportautóvá, holnapután pedig űrhajóvá válhat”
– mondta a vezérigazgató.
A cég az MI alkalmazás tanuló folyamataként fogta fel a termékfejlesztést. Az új technológia kapcsán megszületett etikai elvük szerint minden fontos kérdésről az ember dönt, az MI-k pedig ezen keretek között dolgoznak. Több mint fél tucat MI-platformot vontak be a munkájukba, így a termékötletek, a konkrét receptúrák, technológiai szempontok, vagy éppen a marketing, a kommunikáció és a kreatív elemek (honlapok, vizuális, zenei és verbális megoldások) kialakításába.
„Az ízekről és a termékélményről véleményt a tesztek során kizárólag emberek alkottak. Ezért is remélem, hogy jól fogadják majd a piacokon a Mi & MI koncepció keretében készült termékeinket”
– fejezte ki reményét Szakács Tamás.
További információk: https://miesmi.hu
Kapcsolódó cikkeink
Sütőipari beruházás Debrecenben: bővül az okosélelmiszerek kínálata
Új sütőüzemet alakít ki debreceni központi telephelyén a Hajdúsági Sütödék…
Tovább olvasom >Tovább bővült az „okoskenyerek” piaca
Novembertől már több mint kétezer üzletet látnak el okos élelmiszerekkel…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Trade magazin legújabb száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában jelent meg, és olvasható a levél…
Tovább olvasom >FAO: második hónapja nőttek a globális élelmiszerárak áprilisban havi szinten
Áprilisban már a második egymást követő hónapban nőttek a globális…
Tovább olvasom >Friss húsok és fagyasztott hústermékek árát csökkenti az ALDI
Az ALDI tovább folytatja az árcsökkentést: május elejétől 12 friss…
Tovább olvasom >