Sushi lesz a 82 millió forintos halból
A korábbi évek észveszejtő rekordjaihoz képest „potom áron” lehetett kiváló minőségű tonhalhoz jutni Tokióban. A világ legnagyobb halpiacának vélhetően utolsó szezonkezdő újévi árverésén, elképesztő összegeket fizettek a legjobb fogásokért – írja az origo.
Az aukción elkelt legdrágább – egy szokatlanul nagy, 405 kilós – csendes-óceáni kékúszójú tonhalat 36,45 millió jenért, vagyis kilónként 90 ezer jenért (203 ezer forint) vásárolt meg a Ginza Onodera nevű, a felkapott tokiói Ginza negyedben és környékén vendéglőket üzemeltető cég.
Ez forintra számítva 82,4 millió forintot jelent, egyetlen halért.
Az idei legdrágább halért fizetett összeg, fele a tavalyinak. Ahogy az Origo is megírta, akkor 72 millió jent fizettek egy példányért. Azonban ez is eltörpül a 2013-as 155 millió jenes (350 millió forint) rekordár mellett.
Hét év után először fordult elő, hogy az újévi tonhalaukció legdrágább példánya nem Kimura Kijosi üzletemberhez, a Sushizanmai szusiétteremlánc tulajdonosához került. Ő idén beérte a fajlagosan legdrágább példánnyal, egy 190 kilós kékúszójú tonhallal, amelyért összesen 30,4 millió jent (68,7 millió forint), vagyis kilónként 160 ezer jent (362 ezer forint) fizetett.
Kimura Kijosi, a Sushi-Zanmai étteremláncot üzemeltető társaság elnöke egy halvágókéssel a kezében egy kékuszonyú tonhal előtt. Forrás: MTI/EPA/Majama Kimimasza
Hiroshi Onodera, az idei legnagyobb licitet tevő étteremtulajdonos az árverés után azt nyilatkozta, tavaly óta készült arra, hogy idén ő nyerje az aukciót. Különösen boldognak érzi magát amiatt, hogy az utolsó olyan évben győzhetett, amikor még a halpiac a megszokott helyén üzemelt, a tervezett költöztetés előtt.
A hatalmas tonhalból sushi alapanyag lesz.
A szezonnyitó aukciók kirívó árai távolról sem tükrözik a mégoly nagyra tartott tonhal valódi értékét, hiszen a múlt év végén például átlagosan 4500 jenért (10 ezer forint) adták a tonhal kilóját a Cukidzsi halpiacon, amely a japán főváros egyik fő turisztikai látványossága. A nagy médiafelhajtás övezte árverések egyúttal reklámfogások a leghíresebb étteremláncok részéről.
Mindazonáltal a tonhal egyre ritkább, szakértők a kihalás veszélyére figyelmeztetnek a túlzott lehalászás miatt.
A csendes-óceáni kékúszójú tonhal állománya több mint 97 százalékkal csökkent az iparosodás előtti szinthez képest.
Valószínűleg az idei évben tartották meg ezen a helyszínen a halpiacot, amely idén ősszel új helyre költözik. A 80 éves Cukidzsi jelenlegi helyén vélhetően immár tényleg a pénteki volt az utolsó újévi tonhalárverés.
Az elavult piac új helyre, egy Tojoszu nevű mesterséges szigetre költözik, a tervek szerint idén októberben.
Már a tavalyi, sőt a tavalyelőtti árverést is utolsóként harangozták be az elköltöztetési tervek miatt, amelyek megvalósulása azonban újra és újra késedelmet szenvedett.
A halak és más tengeri herkentyűk iránt rajongó turisták kedvenc tokiói célpontja helyén átmenetileg közlekedési csomópontot alakítanak ki a 2020-as olimpia számára. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Árat emel Japánban a Suntory októbertől
A japán italóriás Suntory 2025. október 1-jétől áremelést hajt végre…
Tovább olvasom >Élesztőalapú tejhelyettesítőt fejlesztett Japánban az Asahi
Az Asahi Group Japan új LIKE MILK nevű terméke Japán…
Tovább olvasom >Amerikai rizs Japánban: szemléletváltás a rizshiány nyomán
Japánban egyre több étterem és üzletlánc fordul amerikai és más…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >