Startupokkal együttműködve képzeli el ambiciózus növekedési terveinek megvalósítását a Mondelēz
Az Oreo gyártójának kockázati tőkével foglalkozó részlege, a SnackFutures azt tervezi, hogy 2030-ig legalább megduplázza a portfóliójában lévő vállalatok számát.
A Mondelēz International fel kívánja gyorsítja kockázati tőkébefektetési ágának beruházásait, és a snack-óriás a startupoktól várja, hogy nagyobb mértékben járuljanak hozzá jövőbeli növekedéséhez.
Annak ellenére, hogy közel öt éve létezik a Mondelez SnackFutures néven ismert egysége, eddig mindössze hét befektetést eszközölt, amelyek nagyrészt három területre koncentrálódtak: az általa felforgatónak tekintett élelmiszeripari vállalatokra, a jóllétet előtérbe helyező snack-ipari szereplőkre, valamint a termékek előállításához használt új és újszerű technológiák fejlesztőire.
Richie Gray, a Mondelēz áprilisban a SnackFutures élére kinevezett alelnöke elmondta, hogy mivel az élelmiszeriparban fokozódik a diszrupció, és a vállalat keresi a módját annak, hogy a jövőben „felgyorsítsa” növekedését, ezért „az eddigieknél is életbevágóbb komolyabb figyelmet szentelni az ilyen vállalatok felkutatásának, azonosításának és az azokba történő befektetésnek”.
Kapcsolódó cikkeink
60%-kal kevesebb műanyag a Cadbury csomagolásában
A fenntarthatóság jegyében új csomagolási megoldást tesztel legújabb együttműködésében a…
Tovább olvasom >A legnagyobb hazai webshopok oldalainak a karbonlábnyomát mérte meg a magyar startup
Tizenhat hazai webshop oldalának karbonlábnyomát mérte meg a Carbon.Crane, az…
Tovább olvasom >Új időszámítás az Oreo-nál
Social nyereményjátékkal startolt, a napokban pedig lokális fókuszú kommunikációval erősít…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idősek
Összesen több mint 70 milliárd forint értékű élelmiszer-utalványt kapnak az…
Tovább olvasom >A VOSZ további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz…
Tovább olvasom >Jason Momoával mutatkozott be Magyarországon a Meili Vodka
Az elmúlt két év egyik legtöbb díjat elnyerő vodkája (2…
Tovább olvasom >