Magazin: Sporteseményekre vágyva

Szerző: Kátai Ildikó Dátum: 2022. 05. 09. 06:03

Szorosan összefonódik a sport, az egészség és az élmény fogalma, amit a sportmarketing eszközeivel erősítenek a kereskedelmi és gyártó vállalatok. A postcovid fogyasztók vágynak a közös szurkolás személyes átélésére.

Szerző: Kátai Ildikó

A tavalyi átmeneti évben rendeztek is és el is halasztottak sporteseményeket, nézők voltak is, meg nem is, de a Mastercard Sportgazdasági Index kutatása szerint az európaiak vágynak arra, hogy 2022-ben újra élőben láthassák kedvenc csapataikat és versenyzőiket. Tízből négy ember elveszíti érdeklődését a sport iránt, ha nem tud személyesen részt venni a mérkőzéseken vagy versenyeken. A stadionok zárva tartása esetén a hangulatot és a társasági életet hiányolják, ez áll az első helyen. Összességében 2022-ben 60 százalékkal nőhet az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest, a Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint.

Sport és életmód az egészségért

A SPAR Budapest Maraton® Fesztivál az egyik legnagyobb magyarországi szabadidősport-esemény. 2021-ben több mint 13 300 nevező érkezett összesen 75 országból, köztük profi futók, amatőrök és családok, a legkisebbektől a legidősebbekig. A távok között hosszabbak és rövidebbek is szerepelnek, gyalogtáv is létezik. A SPAR legfontosabb célja a mozgásra való ösztönzés és a sportos életmód népszerűsítése mellett a helyes táplálkozás fontosságára történő figyelemfelhívás. A SPAR-os munkatársak számára pedig ingyenes a nevezés.

Maczelka Márk, SPAR

Maczelka Márk
kommunikációs vezető
SPAR Magyarország

– Büszkék vagyunk arra, hogy már több mint egy évtizede névadó szponzora lehetünk a SPAR Budapest Maraton® Fesztiválnak, amely fontos társadalmi esemény is. Öröm látni, mennyi visszatérő sportoló áll rajthoz évről évre – hangsúlyozza Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A standon a SPAR Életmód programot népszerűsítik nyereményjátékokkal és a SPAR táplálkozási szakértői adnak válaszokat a minőségi táplálkozással vagy a sportolással kapcsolatos kérdésekre. A SPAR saját húsüzeme, a Regnum Húsüzem és Oktatóközpont pedig kiváló minőségű hot doggal és csípős debrecenivel, valamint szomjoltókkal fogadja a rendezvényre látogatókat. A húsüzem standjának teljes bevételét pedig minden évben, így 2022-ben is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatására ajánlják fel.

A szervező Budapest Sportirodával közös sajtótájékoztatón túl országos kampány keretein belül is felhívják a figyelmet a rendezvényre.

A sportos életmódot választó vásárlókra gondolva bővítette a cég a saját márkás termékeinek körét, így fehérjeszeletek, fehérjeitalporok, protein-palacsintaporok, vitaminvizek és étrend-kiegészítők is helyet kaptak a SPAR-üzletek polcain, melyek kedvező ár és magas minőség mellett biztosítják a testmozgáshoz szükséges gyors és hatékony energia- és ásványianyag-pótlást.

Bajnokok Ligája és Forma 1

A sportesemények nézése, a közös szurkolás jellegzetes sörfogyasztási alkalom, széles célcsoport érhető el a kommunikációs üzenetekkel és a hozzá kapcsolódó promóciókkal, amivel nem csak az eladott volumen növelése, de a márka ismertségének és a fogyasztók márkához való kötődésének erősítése is megvalósulhat.

A Heineken mint a legnemzetközibb sör nagy nemzetközi sporteseményeket támogat, melyek közül Magyarországon a Bajnokok Ligája és a Forma 1 szponzorációkhoz kapcsolódó aktivitásokat és kommunikációt tervezik.

Lőrincz Barbara, Heineken

Lőrincz Barbara
group brand manager
Heineken Hungária

– A szponzorációink tartalmazzák a BL-meccseken és a F1 futamokon való megjelenéseket, melyekkel nem csak a helyszínen lévő szurkolók, de a közvetítések során a TV-nézők széles körét is elérjük. Ezen felül klasszikus TV-reklámmal, illetve digitális médiában, ezen belül kiemelten a közösségimédia-platformokon való kommunikációval is erősítjük a kampányüzeneteket – emeli ki Lőrincz Barbara, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. group brand managere.

A Bajnokok Ligája promóció kommunikációjában az ATL mellett meghatározó szerepe van a BTL-nek is, az eladáshelyi kommunikációt így szintén beépítik a terveikbe.

A Heineken csapata vallja, hogy ha jó a kapcsolódás és természetes a kötődés a márka és a sportág, vagy az adott sportesemény között, az nem csak rövid, de közép és hosszabb távon is pozitív hatást gyakorolhat a fogyasztásra is.

A Forma 1 kapcsán fontosnak tartják a felelősségteljes alkoholfogyasztás hangsúlyozását, melyre a „Ha iszol, ne vezess!” üzenettel hívják fel a figyelmet idén is, neves Forma 1 pilóták segítségével.

Az aktuális helyzetre reagálva megváltoztatták a Bajnokok Ligája digitális kampány headline-ját, valamint folyamatosan fokozott érzékenységgel vizsgálják felül minden egyes megjelenésüket a közösségi média terén is.

Közös élmények

A Lidl 2017 óta a nagyszabású kézilabda-bajnokságok kiemelt szponzora, így legutóbb idén év elején a férfi kézilabda-Európa-bajnokság hivatalos friss élelmiszerpartnere volt. Emellett a Ferencvárosi Torna Club női kézilabdacsapatát is hosszabb ideje támogatják. Továbbá az ország legnépszerűbb nyílt vízi szabadidősport-eseményén, a Balaton-átúszáson évek óta névadó főszponzorként van jelen a Lidl.

Tőzsér Judit_Lidl

Tőzsér Judit
vállalati kommunikációs
vezető
Lidl Magyarország

A sportegyüttműködések során a kommunikációs eszközök széles palettáját alkalmazzák, molinóval, padlómatricával, márkamegjelenésekkel, helyszíni kitelepüléssel, aktivitásokkal és játékokkal, nyereményjátékokkal teszik színesebbé az eseményeket. A Balaton-átúszásnál is az élményeken van a hangsúly: a résztvevők játékos formában, különböző állomásokon keresztül ismerhetik meg a Lidlt és termékeit, illetve külön figyelmet fordítanak a családokra és játszóházzal készülnek a gyerekeknek.

– Felelős vállalatként fontos számunkra vásárlóink egészsége, ezért áruházainkban kiváló minőségű termékeket kínálunk, és évek óta felhívjuk a figyelmet az egészséges táplálkozás fontosságára. Hiszünk a közösség erejében, ezért azt hangsúlyozzuk, hogy legyen közös élmény a sportolás, ami az egészségtudatos életmód egyik alapvető eleme – mondja Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

A hiteles információmegosztás és edukáció érdekében az egészséges témát érintő projekteknél dietetikust vonnak be a kommunikációba.

A munkavállalók mozgástámogatása és egészségmegőrzése is fontos a Lidl számára, ezért kollégáik kedvezményes sportbérletet vásárolhatnak, sporteseményeken céges nevezéssel indulhatnak, és a vállalat minden évben Sportnapot is szervez. Egészségbiztosítási programjuknak köszönhetően minden munkavállaló számára országszerte, magánklinikai környezetben kínálnak prevenciós és a gyógyulást elősegítő megoldásokat; plusz egy szabadnap biztosításával komplex szűrővizsgálatokat.

Kohéziós erő a szurkolás

A PICK márka közel 30 éve kiemelt névadó szponzora a nemzetközi elitbe tartozó, 60 éves Pick Szeged kézilabdacsapatnak. Szeged városa és az egészséges, sportos életmód iránti elkötelezettsége miatt a PICK számára rendkívül fontos, hogy a kézilabdasport egyik legnépszerűbb hazai csapatának, Szeged város büszkeségének olyan stabil anyagi és szakmai hátteret biztosítson, amely lehetővé teszi mind a felnőtt, mind az utánpótlás csapatok további fejlődését, sikeres szerepléseit.

Ujfaludi Flóra Barbara, Pick Szeged

Ujfaludi Flóra Barbara
média- és digitálismarketing-
specialista
Pick Szeged

– A hagyományosan lojális PICK célcsoporton túl az online csatornák újszerű kihasználásával egy fiatalabb, sportolás iránt affinisabb réteget is megszólítunk. A sporteseményeknek igazi kohéziós ereje van, erősítik az összetartozást, a közösségi élményeket, amit a „Szurkoljunk együtt!” szlogennel futó kampányokkal erősítünk – mondta Ujfaludi Flóra média- és digitálismarketing-specialista.

2021-ben a nyári foci, 2022-ben az év eleji, kézilabda-események kapcsán jelentkeztek közös szurkolásra és mozgásra buzdító aktivitással. A #naladaPICKlabda online, közösségi média és PR-kampány a PICK egyik limitált szériás elemére, a mini labdára épített.

KirályKrisztián Pick

Király Krisztián
business development
manager
Pick Szeged

A PICK márka mint névadó szponzor megjelenik a játékosok mezén, a kézilabdapálya padlóján, a pálya mellett futó fényreklámon. A szurkolóknak játékokat szerveznek, amivel PICK-ajándékokat nyerhetnek a mérkőzés előtt és a szünetben.

– Az eladáshelyen is igyekszünk megjelentetni a sportos témájú promócióinkat. A kartondisplayk, másodlagos kihelyezés és hűtődekorációk, wobblerek, plakátok mind ezt a célt szolgálják. A sport közelebb hozza az embereket egymáshoz és közelebb hozza a PICK márkát is a fogyasztókhoz. A több évtizedes sportmúltunkat a jövőben is ápolni kívánjuk – teszi hozzá Király Krisztián business development manager.

 

Kiemelt támogatás

Dr. Zlinszky János, BENU

Dr. Zlinszky János
vezérigazgató
BENU Magyarország

A BENU fő értékei a bizalom, a gondoskodás és az egészség. A gyógyszerellátás mellett küldetésük a prevenció: az egészség megőrzése, az egészséges életmód támogatása, figyelemfelhívás a betegségek veszélyeire és azok megelőzésére. A BENU hetedik éve a Magyar Vízilabda Szövetség kiemelt támogatója.

A világversenyeket megelőző, szabadtéri BENU Kupa mellett ősszel rendezik a BENU Férfi Magyar Kupát. Kiemelten fontosnak tartják a vízilabda-utánpótlás nevelését is, amelyet szintén támogatnak. A sportmarketingen keresztül az egészséges életmódra hívják fel a figyelmet, ez a BENU számára fontos CSR-tevékenység.

– A rendezvényeken marketingaktivitások széles skáláját biztosítjuk az odalátogatóknak. Aktivitásokkal készülünk a családok számára értékes egészségmegőrző nyereményekkel. A BENU és LIVSANE standjainkon termékismertető tevékenységet folytatunk, és hostess-promóciónkkal biztosítjuk a jó hangulathoz nélkülözhetetlen különböző szurkolói eszközöket, például tapsrudakat, arcfestőt. A rendezvényekre online csatornáinkon is felhívjuk a figyelmet – sorolja a tevékenységeket dr. Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

Az elhalasztott olimpia miatt a magyar vízilabda-válogatottnak kétszer kellett felkészülnie a megmérettetésekre. A BENU ezekben a nehéz időkben is kiemelt támogatója maradt a Szövetségnek, hiszen a járványhelyzet alatt még inkább szükség volt a szponzorációra. Büszkék vagyunk, hogy a tokiói olimpiát remek eredménnyel zárta a magyar női és férfi válogatott csapat, és a magyar vízilabda továbbra is meghatározó helyet foglal el a nemzetközi színtéren. //

 

Téli tehetségprogram

A Szentkirályi ásványvíz hosszú évek óta elkötelezetten dolgozik az egészségtudatos és aktív életmód népszerűsítéséért. A hazai sportélet és az utánpótlás-nevelés támogatásának következő állomásaként a díjnyertes ásványvízmárka első alkalommal jutalmazta a téli sportok hazai reménységeit a Szentkirályi Tehetségprogram idén debütáló téli kiadásában.

A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával megvalósuló kezdeményezés fejenként egymillió forintos díjazással segíti a fiatal, utánpótláskorú sportolók karrierjének előremozdítását. A győztesek kiválasztását végző kuratórium munkájában a pekingi olimpiát kiemelkedő eredményekkel záró Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor rövidpályás gyorskorcsolyázó olimpikonok is részt vettek, akik a program során mentorként egyengetik a díjazott reménységek útját. //

Kapcsolódó cikkeink